Az eset az Átkötő út 12. szám alatt, az egyik autókereskedés előtt történt hétfő éjszaka. De lássuk a részleteket olvasónk tálalásában:
Reggel mikor megérkeztünk munkába ez fogadott. Éjjelre ott maradt aznap az autó, mint ahogy már rengetegszer, eddig sosem volt probléma. Biztonsági kamera rögzítette az esetet, a felvétel már a rendőrségnél van. A feljelentést megtettem. A károm körülbelül 140-160 ezer Ft. A kerékcsavarokat is elvitték. 3 tuskó tartotta az autót. Gyári Audi felnik voltak 18” méretben Falken nyári gumikkal.
Olvasónk lapunknak nyilatkozott is, így kiderült, hogy bár van a közelben térfigyelő kamera, de a rossz minőségű felvételen csak annyi látszik, hogy éjjel egy óra 40 perc körül megállt egy autó az ő kocsija mellett, majd nem sokkal később továbbhajtott.
Nos, nem árt óvatosnak lenni, hogy hol hagyjuk az autót éjszakára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!