Nem sokon múlt a Körmend győzelme

22 pontos hátrányból majdnem sikerült fordítania a vasi kosárcsapatnak.

Egy eddig még ismeretlen ellenfél, a magyar bajnokságba majd csak a középszakaszban bekapcsolódó Szolnoki Olaj KK volt a Lami-Véd Körmend ellenfele az EuroChallenege nemzetközi kupasorozatban.

Az előzetes latolgatások alapján az Adira Ligában is induló Szolnokot jósolta szinte minden kosárlabdabarát a kedd esti összecsapás esélyesének. Ugyanakkor mégis minden Körmend szurkoló reménykedett, hogy kedvenceik rácáfolnak a papírformára.

A meccs kezdetén azonban hamar kellett eszmélnie a körmendi arénát meglehetősen foghíjasan feltöltő hazai közönségnek, hogy lelkesedés ide, buzdítás oda, Báder Márton palánk alatti uralmát nehéz lesz megtörni. Az első negyedben szerzett 28 szolnoki pontból 18-at a vendégek centere szorgoskodott össze.

A második tíz perc elején teljesen szétesett a hazaiak játéka. A Szolnok az első két és fél perc alatt egy 0-10-es periódust hozott. Ez már sok volt Hencsey edzőnek, aki időt kért és megpróbálta rendbeszedni játékosait. Ha valamit sikerült is neki fércelnie csapatán, kevés volt a Szolnok ellen. A negyed végére aztán mégis felélénkültek a vasiak. 14 pontra faragták a 20 pont fölött is járt hátrányukat.

Lami-Véd Körmend - Szolnoki Olaj KK, EuroChallenge
Ferencz Csaba is felnőtt a feladathoz
VB

A szünetben az angol Csillag születiket is megjárt akrobatikus kosárlabda csapat a Face Team szórakoztatta a közönséget.

A körmendi oldal szempontjából jól indult a második félidő. Ferencz Csaba triplát süllyesztett el, ezzel pedig új erőre kaptak a hazaiak. Nem csak a támadás lett agresszívabb a hazai oldalon, de a védekezést is szorosabbra húzták. Amikor pedig már majdnem sikerült egészen közel lopódzni a hazai együttesnek a vendégekhez, jött Gay, aki egy hármassal parancsolt megálljt.

Lami-Véd Körmend - Szolnoki Olaj KK, EuroChallenge
A szünetben a Face Team szórakoztatott
VB

Azonban hátra volt még egy negyed. Shaw pedig már az etap elején labdát csent és kosárral koronázta meg mozdulatát. Ezzel jelezték a körmendiek, hogy ők nem óhajtanak beletörődni a vereségbe. Szépen lassan olvadni kezdett a Szolnok előnye, a Körmend pedig végül Simpson kosarával hozta egálra a meccset. Kritikus pillanatokban azonban hibázott a Körmend. Ez valamint Báder biztos palánk alatti jelenléte végül a vendégek javára billentette a meccset. A Körmendnek azonban így sem volt oka szégyenkezésre.

Lami-Véd Körmend - Szolnoki Olaj KK, EuroChallenge
Báderrel nem bírtak a körmendiek
VB

A találkozó után mondták:

Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Gratulálok a Szolnoknak a győzelemhez. Az első félidőben Bádert nem tudtuk semlegesíteni, sok lepattanót adtunk át az ellenfélnek. A második félidőben sokkal agresszívebbek voltunk támadásban és védekezésben is. A végén a hatodik játékosunk, a közönség segítségével egy ki-ki meccset tudtunk játszani. Azt gondolom, hogy a végjátékban a Szolnok rutinja döntött.

Pór Péter, a Szolnok edzője: Nagyon jól kezdtünk, jó ritmusban, mind a védekezés, mind a támadás terén. Felállt védekezés ellen is jól működtünk, és megvolt az ellensúly a támadásban. Úgy tűnt, hogy az első félidőben megnyertük a meccset. A körmendi csapat azonban a szünet után nagyon feljött, a közönség ebben nagy segítségükre volt. Újra nyílttá tették a meccset, a végjátékban higgadtságunk döntött a javunkra. A fáradság kijött a fiúkon, ez is biztos közrejátszott, de örülök, hogy győzni tudtunk és gratulálok a Körmendnek.

Lami-Véd Körmend - Szolnoki Olaj KK, EuroChallenge
Ruják kedve nem volt felhőtlen a meccs után
VB

Ruják András, a Körmend játékosa: Teljesen más ez a sorozat nekünk, mint a Szolnoknak, hiszen mi tét nélkül játszhatunk. Óriási különbségek vannak a játékunkban, amit mi sem igazán tudunk, hogy miért következnek be. 20 perc alatt nagy hátrányt tudunk szerezni és ezt ugyanilyen gyorsan vissza is tudjuk dolgozni. Megpróbálunk a jövőben ennek miértjére rájönni.

Báder Márton, a Szolnok csapatkapitánya: Gratulálok a Körmendnek. Az első félidő alapján simább meccsre számítottam. A győzelemnek örülök, a játékunknak annyira nem. A hibáinkat ki kell javítani. Sokat dolgoztunk azon, hogy 20 ponttal vezessünk, majd ezt gyorsan és könnyen leadtuk. Amikor csökkent az agresszivitásunk, feljött a Körmend. Sok meccset játszunk, így örülök, hogy nyertünk idegenben. Sok sikert kívánok a Körmendnek a magyar bajnokság alapszakaszához.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport