Erős figyelmeztetés a magyar és a lengyel kormánynak, kimaradnak a helyreállítási alapból

Legkésőbb keddre várja a két kormány egyértelmű válaszát az Európai Bizottság.

Egyértelmű felhívást intéztek a magyar és a lengyel kormányhoz, hogy legkésőbb kedden tisztázzák álláspontjukat a költségvetés és a helyreállítási alap blokkolásával kapcsolatban - írja egy magas rangú brüsszeli diplomatársa hivatkozva a hvg.hu.

Ha a két kormány továbbra is kitart a költségvetés és a helyreállítása alap vétója mellett, akkor életbe léptetik a B-tervet. Ami azt jelenti, hogy a járvány utáni gazdasági talpraállást szolgáló 750 milliárd eurós alapot más együttműködési formában hozza létre a 25 tagállam. Ami természetesen azt jelenti, hogy Magyarország és Lengyelország kimarad ebből a lehetőségből.

Európai Parlament
Christopher Furlong / Getty Images

Az is előfordulhat, hogy a csütörtök-pénteki uniós csúcstalálkozón szóba sem kerül a kérdés, tekintettel arra, hogy az nem tartozik mind a 27 tagállamra, csak az együttműködésben részt vevőkre.

A jogállami garanciákat tartalmazó megegyezés ellen tiltakozó két ország blokkolja az unió 2021-es költségvetését is. Mivel most hiányzik a tagállamok együttes akarata, ezért ettől kezdve az Európai Bizottságnak egy másfajta költségvetést is elő kell készíteni a következő évre.

Ez a költségvetés az idei büdzsét veszi alapul és annak 1/12-ed részét biztosítja hónapról hónapra. Ugyanakkor ebből olyan lényeges kiadások hiányoznak, mint például a kohéziós források, amelyeknek eddig Magyarország nagy nyertese volt. A költségvetési alkura továbbra is lehetőség van, egészen december 31-éig.

November végén derült ki Magyar-lengyel vétó: jogállamisági halasztás a költségvetés támogatásáért cserébe 2020. November 26. 17:24 , hogy Magyarország és Lengyelország inkább megvétózza az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot, csak ne kelljen elfogadniuk, hogy jogállami feltételek teljesítéséhez kössék a támogatások kifizetését.

A vita azóta is tart, Orbán Viktor péntekeken a Kossuth rádióban az Uniós kívüliség előnyeit ecsetelte Az unión kívüliség előnyeiről is beszélt Orbán Viktor a rádióban 2020. December 04. 08:37 , egy mai kormányzati poszt miatt fel is tettük a kérdést Orbán Viktor tényleg ki akarja vezetni az országot az EU-ból? 2020. December 07. 10:47 , hogy a magyar miniszterelnök valóban ki akarja-e vezetni az országot az EU-ból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet