A Graboplast Győri VE kajak-kenusai és a budapesti Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület vízilabdázói vehették át a két-kétmillió forintos támogatással járó,
Az év műhelye
díjat. A Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utánpotlássport.hu közös utánpótlás-nevelési díját egy szakmai kuratórium ítélte oda.A díjat idén ötödik alkalommal adták át, a két klub azonban ezzel már duplázott: a KSI 2014-ben, a Graboplast Győri VE pedig 2015-ben kapta meg az elismerést.
A győri kajak-kenusok annak köszönhetik a mostani elismerést, hogy a szakosztály ifjú sportolói öt arany-, két ezüst- és két bronzérmet nyertek a tavalyi minszki ifjúsági és U23-as világbajnokságon. A teljes viadal legeredményesebb versenyzője az ifjúságiak között három aranyérmet begyűjtő Homonnai Luca lett, de arannyal tért haza a U23-as vb-ről a kenus Lakatos Zsanett, valamint a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kenus kettős is, az ifjúsági maratoni Eb-n pedig Obert Ákos párosban végzett az élen.
A KSI vízipólósai azzal érdemelték ki a díjat, hogy utánpótlás-csapataik 2016-ban minden korosztályban megnyerték a magyar bajnokságot. Szívós István szakosztályvezető büszkén tette hozzá, hogy a klub az elmúlt négy évben 28 játékost adott a korosztályos válogatottaknak.