Ez a helyzet Vas megyében árvíz fronton

Csupa jó hírek.

Tegnap még ugyan esett az eső, de egyre kevesebb hullott, estére meg is állt. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közlése szerint a vízgyűjtő területeken 10-25 mm eső esett az elmúlt 24 órában. A Rába északi területein több, a délieken kevesebb. Szombaton szerencsére a lehullott csapadék jelentősen kevesebb volt, mint ahogy azt előre jelezték.

A meteorológiai előrejelzések szerint a vízgyűjtők időjárását továbbra is a felettük elhelyezkedő sekély, alacsony nyomású mező határozza meg, amely csak igen lassan mozog kelet felé. Ma csak jelentéktelen (1-2 mm) csapadék valószínű. Hétfőtől ismét többfelé lehet számítani kisebb esőre ( erről egyébként itt írunk részletesebben Ha vasárnap kisütne a nap, annyira még ne örüljön, esernyő nélkül pár napig ne induljon sehova! 2015. May 24. 08:16 ). A lényeg, hogy egészen hétvégéig minden nap előfordulhatnak záporok, szóval esernyőre szükség lesz.

És gumicsizmára?

Az elmúlt napok esőzései hatására kialakult árhullámok a folyóink felsőbb, külföldi szakaszain már levonulóban vannak, apadás tapasztalható.

Ez egy szombati meszleni utcakép
Hodossy Zoltán

A vízfolyásokon a medrekben zavartalanul és gyorsan vonulnak le az árhullámok. Az árhullámot jelentősen befolyásoló, igazán jelentős mértékű eső, tehát utánpótlás nem várható. A hétfői nap folyamán már mindenhol az apadási folyamat lesz a jellemző. A következő napokban jelentéktelen vízszintemelkedések előfordulhatnak, de homokzsákra és gumicsizmára Meszlenben az utcák vízben állnak 2015. May 23. 11:33 áradás miatt biztosan nem lesz szükség.

Jó-jó, tehát nyugi van. De mi a helyzet a Rábán?

Szentgotthárdnál 242 cm-rel tetőzött tegnap kora délután, de estére már intenzív apadásnak is indult. Ma reggelre az árhullám tetőzése Csákánydoroszlót érte el. Sárvárnál fokozat alatti vízállással fog tetőzni. Kisebb völgyi elöntések a Répce völgyben (a góri tározó alatt) előfordultak és előfordulhatnak. A szentgotthárdi árvízvédelmi szakaszon vasárnap 10 órakor megszüntették az I. fokú készültséget. Körmenden vasárnap reggel 8 órakor 316 cm-rel tetőzött, völgyi elöntés nem várható.

A Lukácsházi tározónál az árhullám uszadékfelhalmozódást okozott, melynek eltávolítása szükséges.

Tavalyi kép a Répcéről, ezen a hétvégén már biztosan nem készül hasonló fotónk
Tánczos Mihály

A Répcén levonuló árhullám nem érte el azt a nagyságot, ami alapján a góri tározót üzembe kellett volna helyezni. Szentgotthárdon a partmegcsúszással veszélyeztetett támfalszakaszon folyamatos figyelőszolgálatot tartanak.

Ez az anyag pedig nem jött volna létre, ha nincs az infókat szolgáltató Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál