Nagy sikereket ért el Tihanyi Luca az utóbbi két versenyén. A tizenkét éves kőszegi kislány két egyesületben is igazolt sportoló, a Savaria TC és az Oberpullendorfi Sporthotel Kurz TC ifjú teniszezője.
A Sporty Shorty Tennisturnier 2017 versenysorozat Ritzingi versenyén veretlenül nyerte az U12-es leány versenyt, majd a niederöstereichi Türnitzben rendezett UNIQA Jugend Circuit-on az U14-es fiú és leány összevont versenyen a nála két évvel idősebbek között is veretlenül lett első. Érdemes lesz rá odafigyelni, na.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.