Hofi, Gálvölgyi, Heti Hetes, Lajcsi – Ezeket néztük régen szilveszterkor

Olyan, évtizedekkel korábban látott szilveszteri műsorok közül válogattunk, amiket azóta is sokszor emlegetünk.

„Régen minden jobb volt.” – szoktuk hallani sokszor, ami az élet rengeteg területére vonatkozik, többek között a szilveszterre és az akkor látott tévéműsorokra is. Kevesen emlékeznek, de régen igencsak odatették magukat a tévécsatornák az év utolsó napjára.

Sokszor például késő délutántól egészen másnap reggelig tartott, az abban elhangzó paródiákat pedig a mai napig szívesen idézgetjük. Most azokat az emlékezetes műsorokat válogattuk össze, amik nélkül hosszú évekig elképzelhetetlen volt a szilveszter este.

Hofi

Mivel is kezdhetnénk felsorolásunkat, mint a megunhatatlan Hofi Gézával , aki nélkül hosszú évekig elképzelhetetlen volt egy jó szilveszter.

Az idén húsz éve elhunyt humoristától két kabarét idézünk vissza. Az első az 1982 szilveszterén bemutatott Nevezz csak cucinak! című előadás.

A másik egy dalparódia, melyben Hofi a We are the world című dalt parodizálja Piál a Föld címmel, a tőle megszokott stílusban.

Szeszélyes Évszakok

A sort egy másik klasszikussal, az Antal Imre által vezetett Szeszélyes Évszakokkal folytatjuk, amiből szintén készültek szilveszteri epizódok, ezekből viszont nem túl sokat lehet megtalálni az interneten.

A 2002-es viszont kivétel, amiben találkozhatunk Kató nénivel , de feltűnik még Maksa Zoltán a szokásos híradójával is.

Gálvölgyi show

Többször kimaradt, sokszor ismételték, de sokáig hatalmas népszerűségnek örvendett Gálvölgyi János önálló paródiashowja is, a Gálvölgyi show .

A műsorból szintén két, szilveszterkor látott részt idézünk fel, elsőként a 30 évvel ezelőtti műsort. Többek között ebben látható a mára szintén klasszikussá vált Szomszédok-paródia is.

A másik az 1998-as, már az RTL klubon futó adás, amiben látható az egy évvel korábban már megírt Vészhelyzet-paródia is.

Heti Hetes

A kétezres évek elejének egyik legnépszerűbb műsora, a Heti Hetes is hosszú évekig jelentkezett szilveszteri epizóddal. Volt, hogy a különleges alkalomból a 19. század közepéről „jelentkeztek” a szereplők, de láthattuk például azt is, hogy néznek majd ki 2045-ben a műsor szereplői.

Szilveszter alkalmából most mégis inkább a legelső, 1999-es adásról emlékeznénk meg, amiben például Fábry Sándor és Markos György is feltűnt, és ontották magukból a poénokat.

Dáridó

25 évvel ezelőtt, pontosan szilveszterkor volt az első adása a TV2-n a Lajcsi által vezetett mulatós műsornak, amiben később világsztárokat is láthattunk, sőt, több, máig ismert zenekar is a Dáridó Udvarházban tűnt fel először a képernyőn.

1997 és 2001 között a TV2 szilveszteri zászlóshajója volt a zenés show, amiben énekelt Zámbó Jimmy és fia , a Vad angyal sztárja, Natalia Oreiro , az Irigy Hónajmirigy és az Alcazar is.

Az idő tehát sok mindent megszépít, amikre jó visszaemlékezni. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy – ha nem is legendás darabokat – most is láthatunk jó szilveszteri műsorokat. Hogy 2022 utolsó napján miket is pontosan, azt egy külön cikkben olvashatják majd.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra