„Valamelyik szülő rakta, tényleg nem tudjuk, mi ez” – mondta az egyik tanár hétfőn délután az Oladi Általános Iskola bejáratánál, ahol ez a felirat Forrnak az indulatok a szombathelyi Oladi Általános Iskola frissen kinevezett igazgatója miatt January 23. 11:46 volt kiragasztva.
Aztán érkeznek a fekete ruhás szülők, némelyiknél tábla is van, és kiderül, hogy miért ilyen szokatlan időpontra lett meghirdetve a demonstráció.
Nekik nem tetszik a váltás, nagyon szerették Favorido Erikát, az iskola igazgatóhelyettesét, aki többször megpályázta már a vezetői állást, de soha nem kapta meg, pedig az intézményt gyakorlatilag évek óta vezette, a szülők és a kollégák nagy megelégedésére.
A kéttannyelvű iskola vezetésére kiírt legutóbbi, negyedik pályázatra hárman jelentkeztek, köztük Favorido Erika is, de a befutó most sem ő, hanem Vaskóné Németh Anita Adrienn lett.
Ő „az Oladi Általános Iskolához hasonló, két tanítási nyelvű intézményben szerzett tapasztalatokat” – közölte megkeresésünkre a tankerület.
A demonstráló szülők elmondásuk szerint egyrészt attól tartanak, hogy
az új igazgatónak nincs vezetői gyakorlata, másrészt attól, hogy zavart okoz majd egy külsős vezető érkezése
egy jól működő intézményben, ahol a tanárok döntő többsége a „hazai versenyző”-t támogatja.Körülbelül ötven pedagógus dolgozik az iskolában, azt mondják, szinte kivétel nélkül feketében jöttek dolgozni, és nem értik, miért nem mehet minden tovább úgy, ahogy most van: az oladi iskola egyre népszerűbb, a diákok jó eredményeket érnek el, és ebben
nagy szerepe van Favorido Erikának, aki gyakorlatilag felépítette a kéttannyelvű iskolát.
„Én mint szülő nagyon elégedett vagyok az itt folyó munkával, az angol oktatással és mindennel, és nagyon félünk, hogy nem tudja majd megtartani az iskola ezt a színvonalat”
– mondja az egyik szülő, aki attól fél, hogy az új igazgató nem kapja majd meg a kellő támogatást sem a tanároktól, sem szülőktől, és ez érződni fog a működésen és az eredményeken.
A fekete ruhában demonstráló szülők szerettek volna találkozni az új igazgatóval és a Szombathelyi Tankerület vezetőjével, de nem sikerült, mert azok más bejáraton érkeztek az épületbe.
Mi pedig részt vettünk volna az új igazgató bemutatkozó értekezletén, de Fodor István tankerületi igazgató nem engedélyezte lapunk jelenlétét az iskolában. Azt mondta, a kérdéseinket írásban tegyük fel.
Azt egyelőre nem tudjuk, hogy Favorido Erika marad-e legalább igazgató-helyettes az általa felfuttatott iskolában, mint ahogy azt sem, hogy miért nem kapta meg az igazgatói kinevezését.
„A Szombathelyi Tankerületi Központ nem dönt a pályázatokról, feladata mindössze a pályázati eljárás lebonyolítása és a pályázati dokumentációk továbbítása a döntéshozók számára” – emlékeztette lapunkat a tankerület, amikor az indokokat firtattuk.
Volt olyan szülő, aki
politikai motivációt emlegetett, de erre semmi bizonyíték nincs.
És gyaníthatóan később sem leszünk sokkal okosabbak, ugyanis az iskolaigazgatók kiválasztásának kérdése egyre messze kerül a tantestületektől és a helyi közösségektől , jelenleg döntések a Belügyminisztériumban születnek.