SZTE EHÖK SE – VASI SPORT AKADÉMIA 3:2 (-18, 16, -23, 21, -8)
Aranyszett: SZTE EHÖK SE – VASI SPORT AKADÉMIA 0:1 (7:15)
Szeged, vezette: Szabó, Gyulai
SZTE EHÖK SE: Molnár, Neizer, Molcsányi, Krcelic, Szabó, Fürdök. Csere: Páder (libero),Csintalan, Morvai, Lengyel. Edző: Szél Márta.
VSA: Németh, Takács, Mikos, Simon, Kiss, Gőczi. Csere: Sipos V., Nagy T.(liberók), Sipos L., Bokor, Magyar, Molnár. Edző: Mucsi Péter, Bedőcs Gergő
Igazi csemegének, rangadónak ígérkezett a feljutásért rendezett párharc vasárnapi röplabdamérkőzése a Tisza parti városban. Két hete Szombathelyen már megküzdöttek egymással a csapatok. Akkor a Vasi Sport Akadémia szerezte meg a győzelmet, így előnnyel utazhatott a szegedi visszavágóra.
A szombathelyi mérkőzésen még ismeretlenek voltak egymásnak a csapatok, nem úgy a visszavágón, ahol már az első percektől érezhető volt, hogy nagy taktikai csata várható, hiszen a csapatok kiválóan felkészültek egymásból. A VSA-nak nem sikerült tökéletesre a bemelegítés. A szegedi csapat kérésére külön melegítettek a hálónál a csapatok, ez a szombathelyi lányokat kissé megzavarta. Motiváltan kezdett mindkét csapat. Molcsányi dinamikus játéka hozta zsinórban a pontokat a hazaiaknak, amire rendre válaszoltak a vendégek. Az látszott, hogy a szegedi lányok teljes fordulaton pörögnek, míg a VSA még nem vette fel a mérkőzés ritmusát. Ennek ellenére játszma közepéig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A 15-15-ös egyenlő állást követően Fürdök kiváló nyitásai okoztak zavart a vendégtérfélen. A megszerzett előnyével behúzta az első játszmát a SZTE EHÖK SE (1:0).
A második szettet is ugyanabban a felállásban kezdték a csapatok. Egyre jobban kezdett magára találni a vendégcsapat. Németh jól hozta helyzetbe társait. Feljavultak a nyitások, aminek eredményeként fokozatosan ellépett ellenfelétől a VSA. Hiába próbálkozott cserékkel és időkéréssel Szél Márta, tanítványai nem tudtak lépést tartani az akadémistákkal, akik folyamatosan 7-8 pont hátrányban tartották a szegedi csapatot, így magabiztosan nyerték a második felvonást (1:1).
A harmadik játszma ismét kiegyenlített játékot hozott. Nem találtak egymáson fogást a csapatok. A hazaiaknál Molnár középről volt többször eredményes. A vendégoldalon Takács és Simon pontjai tolták a csapat szekerét. 18:17-es vendég előnynél elszakadt ellenfelétől a VSA. 22:18-as szombathelyi vezetésnél már úgy tűnt, megnyeri a játszmát a vendégcsapat, azonban egy rossz szervát követően, Molcsányi, majd Szabó kiváló nyitásaival előbb kiegyenlített, majd megnyerte a már elveszettnek hitt játszmát a szegedi csapat (2:1).
Szinte megismételték a második szettet a csapatok. A szett elején pontonként haladtak, majd a végjátékot parádésan nyerte meg a VSA. Mindkét oldalon kiváló nyitásokat és csodálatos mezőnymunkának tapsolhattak az egyre jobban izgalomba jövő és egyre hangosabban szurkoló nézők. 22:21-nél még egy pontra feljött a SZTE, de Németh taktikus nyitásai és a jól záró vendégsánc játszmagyőzelmet ért a VSA-nak (2:2).
Ismét nagyobb sebességre kapcsoltak a szegedi lányok. A kezdőben helyet kapott az addig csereként szinte minden szettben beálló Csintalan. Ezzel stabilabb lett a középsánc és jó nyitásaival is segítette csapatát. A záró etapban remekül játszottak a hazaiak. Egyre jobban elkapták a fonalat és jó nyitásaikkal, erőteljes szélsőjátékuknak köszönhetően tulajdonképpen könnyedén nyertek a rövidített játszmát. Ezzel a sikerükkel megnyerték a mérkőzést. (3:2)
Hiába szerzett a győztes mérkőzés és a megnyert két játszma alapján a több pontot (4:2) a Vasi Sport Akadémia és hiába volt jobb a megnyert játszmák arányában is a vendégcsapat (5:4), a versenybizottság döntése értelmében semmit sem ért a mérkőzésekért kapott több pont és jobb játszmaarány. Egy utolsó, 15 pontig tartó játszmában kellett eldönteni a feljutás kérdését, ami alapból a hazai csapatot hozta kedvezményes helyzetbe. Ezek alapján egy közel kétórás mérkőzést követően került sor a mindent eldöntő játszmára, amely immár hatodik szett volt.
Kiválóan kezdett a Vasi Sport Akadémia. Takács nyitásai okoztak zavart. Kiss szélről volt eredményes. Szinte tapintható volt a feszültség a teremben. Sipos mezőnyben szedett össze már szinte elveszett labdát. Négy pontos vendégelőnynél cseréltek térfelet a csapatok. Gőczi nyitásai is tovább röpítették a már extázisban játszó vendégeket. Takács szélről ellenállhatatlan volt. 11:7-nél egyre közelebb került az Nb1-hez a VSA. A szegedi lányokon is látszott az akarat, de ebben a szettben a vasi csapat dominált. Takács ászt nyitott, majd további nyitásaiból sem tudott építkezni a hazai csapat. A szett labdához érve 7 lehetősége volt a VSA-lányoknak, hogy valóra váltsák álmukat, a csodát, és a legmagasabb osztályba, a legjobb 12 csapat közé kerüljenek. Takács nyitásából képtelenek voltak támadást vezetni a hazaiak. Az átpattanó labdát Simon küldte padlóra, ezzel a ponttal megnyerte az aranyszettet és feljutott az NB1-be a Vasi Sport Akadémia.
A hazai csapat nagyon jól felkészült a VSA-ból. Taktikus nyitásai többször okoztak zavart a vendégeknél. Mezőnyben a libero Páder Zsófia nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Támadásokban Molcsányi Petra szélsőjátéka és Molnár Anna középsőtámadásai késztették tapsra a hazai szurkolókat. Fürdök Nóra felugrásos nyitásaival jól segítette csapatát. A feladók, Neizer Lili és Szabó Luca rengeteget dolgoztak mezőnyben és jó labdákkal szolgálták ki ütőiket. A cserék közül Csintalan Réka jól szállt be és egy-egy jó sánccal, nyitással lendített csapatán.
Kiválón felkészültek a hazaiak játékából a szombathelyiek is. A vendégeknél a fazonszabász Németh Judit motivált, jó játékkal hozta helyzetbe ütőit. Kiss Brigitta vonalütései és Takács Doroti erőtől duzzadó szélsőjátéka meghatározó volt az egész mérkőzés folyamán. Mikos Patrícia és Gőczi Boglárka főleg sáncokkal, de helyenként egy-egy szép középtámadással is segített. A csapatkapitány Simon Judit erős ütései és okos ejtései jelentettek örömöt vendégoldalon. A nagyon stabilan játszó Sipos Vanda olyan alapot adott kiváló fogadásaival, mezőnymunkájával, amire fel lehetett építeni a csapat támadójátékát és döntően meghatározta a mérkőzés végkimenetelét.
Összegezve elmondható a mérkőzésről, hogy két kiválóan felkészített csapat taktikus, parádés labdamenetekkel tarkított küzdelmét láthatta a nagyérdemű. A mérkőzés színvonala messze meghaladta az nb2-ben megszokott szintet. A két mérkőzés alapján a Vasi Sport Akadémia sikere megérdemelt, azonban a SZTE EHÖK SE csapata is minden dicséretet megérdemel. A nagyon izgalmas mérkőzésen jól szórakozott a publikum. Külön ki kell emelnünk a vendégek szurkolóit, akik 6 órás utat követően kereplőkkel, dobokkal és hangos szurkolással segítették kedvenceiket, teremtve ezzel hazai hangulatot a Tisza partján.
Mucsi Péter: Óriási tettet hajtott végre csapatom. Minden játékosom bizonyította, hogy óriási szíve van és csodálatos sportember. Hátrányos helyzetekből rendre felállva, nagy akarással, megalkuvást nem ismerve játszottunk. A két mérkőzés alapján igazságtalan lett volna, ha nem mi juthatunk a legmagasabb osztályba. Játékosaim a mindent eldöntő aranyszettben csodát tettek és egymásért harcolva vívták ki a győzelmet, egy kiváló játékerőt képviselő szegedi csapat ellen. Sok év után újra van első osztályú női röplabdacsapata Szombathelynek. Az egyesületünk körülményeit, feltételeit, támogatását ismerve ez a feljutás a csoda kategóriájába tartozik. Talán ez a siker is hozzájárul a szombathelyi röplabda egységesítéséhez, a megosztottság megszüntetéséhez. Bízom benne, hogy a város segítségével, az erők egy irányba állításával jövőre az nb1-ben is folytathatjuk e csodás sikert. Köszönjük szurkolóink biztatását, ez a siker az ő érdemük is!