Határozatot adott ki az ENSZ nukleáris ügynöksége.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség 35 fős Kormányzótanácsa csütörtökön határozatban szólította fel Oroszországot, hogy csapatai hagyják el a zaporizzsjai atomerőmű területét - közölték a zárt ajtók mögött zajló ülésen részt vevő diplomaták.
A létesítmény katonai megszállása „jelentősen növeli egy nukleáris baleset, vagy incidens kockázatát, ami veszélyezteti Ukrajna, valamint a szomszédos országok lakosságát és a nemzetközi közösséget is” - áll a bécsi tanácskozáson elfogadott dokumentumban.
A NAÜ döntéshozó testülete egyben felszólította az orosz hadsereget és a Roszatom orosz atomenergetikai konszernt, hogy haladéktalanul hagyjon fel minden tevékenységükkel az atomerőmű területén és adja át a létesítmény ellenőrzését az ukrán hatóságoknak.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!