Felülvizsgálják a Berzsenyi tér új balra kanyarodási tilalmát

De csak januárban, az ellenzék azonnal, a rendkívüli közgyűlésen meg akarta szüntetni a korlátozást.

A Haladás-stadion üzemeltetéséről szóló, szerda délben tartott rendkívüli közgyűlésen is előjött a felújított Berzsenyi tér közlekedési rendje. Pontosabban az, hogy a Széchenyi utcából most nem lehet balra kanyarodni az amúgy kétirányú Szily János utcára. Pedig korábban így volt ez évtizedekig, semmi gondot nem okozott, ellentétben a mostani helyzettel.

A taxisoknak sem tetszik

A térről és a közlekedési helyzetről nemrég videót készítettünk Élőben mutattuk meg milyen a felújított szombathelyi Berzsenyi tér 2017. December 18. 13:50 , bemutattuk, hogy mekkorát kell kerülni, ha valaki a Kőszegi és a Széchenyi utcából a Kiskar utca felé akar menni. Azt is láthatták, hogy az élelmesebb autósok kikanyarodnak jobbra, aztán a székesegyháznál, vagy arrébb valamelyik kapubejárónál megfordulnak. Ami sokkal inkább balesetveszélyes, mint a korábbi balra kanyarodás.

Az a fehér autó csak jobbra kanyarodhat
Mészáros Zsolt

A hibát természetesen a taxisok is észlelték, levélben fordultak a polgármesterhez A szombathelyi taxisok levélben fordultak a polgármesterhez a Széchenyi utca kanyarodási rendje miatt 2017. December 20. 11:26 , ebben kérik a balra kanyarodási lehetőség visszaállítását. Azt írják, hogy a Fő tér északi részén lévő taxiállomásról így csak nagy kerülővel lehet a város déli vagy keleti területei felé kihajtani. Ami plusz távolságot jelent a taxinak, és magasabb viteldíjat az utasnak.

A rendkívüli közgyűlésen Puskás Tivadar polgármester (Fidesz) hozta elő az ügyet, és javasolta, hogy a gazdasági és városüzemeltetési bizottság tárgyalja meg, és tegyen javaslatot a módosításra.

Lendvai szerint csak politikai népszerűséget akarnak

Ipkovich György (baloldal) viszont azt kérte, hogy most vegyék azt napirendre. És mivel az ünnepek előtt vannak, vizsgálják meg a közlekedési helyzetet, és hozzák meg s szükséges döntéseket. Azt is kérte, hogy karácsony és vízkereszt között tegyék ingyenessé a parkolást a fizetős zónákban. Javaslatához Balassa Péter (Jobbik) is csatlakozott, ő azt kérte, most engedélyezzék a kereszteződésben a balra kanyarodást.

A Szily János utca kétirányú
Mészáros Zsolt

Lendvai Ferenc (Fidesz) szerint viszont ezzel csak politikai népszerűséget akarnak, és kijelentette, a tér tervezésekor a közgyűlés kétszer is szavazott a közlekedési rendről, és akkor azt az ellenzék is támogatta. Takátsné Tenki Mária (Fidesz) szerint a parkolás megszüntetése is traumát okozott a téren, javasolta, hogy vizsgálják meg a környékbeli parkolók kihasználtságát.

Horváth Attila (baloldal) viszont kijelentette, biztos, hogy nem szavaztak arról, hogy a Széchenyi utcából lehet-e balra kanyarodni.

A közgyűlés végül a Fidesz-frakció tartózkodása mellett elutasította Ipkovich és Balassa javaslatát, elfogadták viszont Puskás Tivadar polgármesterét. Aki felkérte a gazdasági és városüzemeltetési bizottságot, hogy a következő ülésén tegyen javaslatot a megoldásra. Lendvai Ferenc, a bizottság elnöke bejelentette, hogy januárban ülésezik a bizottság.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet