Fennakadt az M7-es szalagkorlátján egy autó kedd hajnalban

Megsérült a sofőr.

A rendelkezésre álló adatok szerint szeptember 13-án, kedden 2 óra körül egy személygépjármű eddig ismeretlen okból szalagkorlátnak hajtott, majd azon fennakadt az M7-es autópálya Budapest irányába tartó oldalán, a 84-es kilométerszelvényben – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az autó sofőrje a baleset során megsérült. A rendőrök a sztráda érintett szakaszát a helyszínelés és a mentési munkálatok idejére teljes szélességében lezárták. 05:40 körül a rendőrök az érinttet szakaszon a helyszínelést és a mentési munkálatokat befejezték, a forgalomkorlátozást feloldották, így újra zavartalan a közlekedés Balatonfőkajárnál Budapest felé.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek