Későn ébredt a Körmend az Alba ellen

A Fiba Európa Kupa magyar rangadójában a székesfehérváriak győztek.

A FIBA Europe Cup második csoportkörében a Körmend az Albát fogadta. A héten mindkét oldalon volt egy-egy új szerzemény, a MTE-hez Kevin Dillard, míg a Fehérvárhoz Sir’Dominic Pointer érkezett - egyikük sem lépett pályára. Csorvási Milán és Marquis Wright sérülés miatt volt kénytelen kihagyni az összecsapást.

Keller Ákos triplája nyitotta a találkozót, a túloldalon viszont egyből jött a válasz Ferencztől, Hollins hármasával pedig már a hazaiaknál volt az előny. Jól kezdtek a csapatok, a negyed közepén Lóránték egy kicsit megléptek (8-12), de Ferencz révén zárkózott a Körmend (11-12). Megakadt a hazaiak gépezete, pontatlanul játszottak Halászék, amit az Alba jól használt ki. Lóránt szerzett egyhuzamban kilenc pontot, a különbség pedig kétszámjegyűre nőtt (13-23). Fanning hármasa hozta közelebb ellenfeléhez az MTE-t, végül 18-25-tel zárult az első etap.

A második játékrészben eleinte inkább a küzdeni akarás dominált, mintsem a szép játék. A pályán lévők nem ismertek elveszített labdát, az első három percben mindössze öt pont született (20-28). A hazaiaknak megvoltak a tiszta dobóhelyzetei, ám jobbára elhibázták azokat. Ferencz újabb trojkájával zárkózott a vasi együttes (27-32), Fanning büntetőivel pedig csupán három volt közte (31-34). Jól zárták azonban a félidőt Braniszlav Dzunics fiai, Horti kapott technikait, az érte járó büntetőt Simpson értékesítette (31-41), majd Horton zsákolása jelentette az utolsó említésre méltó momentumot a nagyszünet előtt, 31-43-es állással mehettek egyet fújni a felek.

Jól indította a meccs második felét a tavalyi bajnok, hat perc alatt mindössze két pontot szerzett a Körmend, az Alba közben tizenkettőt, a különbség így átlépte a húszat (33-55). Pontatlanul játszott az MTE, Kellerék pedig kihasználták a hibákat, 48-68-cal jöhetett a záró felvonás.

Az utolsó játékrészben Gasper Potocnik csapatának akarata érvényesült, ám a differencia túl nagy volt a két együttes között. Bár kozmetikáztak az eredményen Fanningék, győzelmi esélyeik viszont nem voltak, 85-77-es fehérvári győzelem született.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport