Mindenki azt várja – mondta egy fideszes nem is olyan régen, amikor azt kérdeztük, mikor lesz már meg a párt országos listája. Hiszen arról lehet megtudni, ki az, aki biztosan mandátumhoz jut. Nos, nem kell tovább várni, a Fidesz országos választmánya szombaton meg is szavazta a listát.
Sok a biztos hely
Minket elsősorban a Vas megyei képviselők sorsa érdekel, de azért megjegyezzük, hogy a lista élén van meglepetés, kérdés, ennek mi az értelme. Hiszen gesztusjellegű a dolog, az első 35-40 jelöltnek sima az útja a parlamentig, sőt, az utánuk következők is reménykedhetnek, úgy a 65-70. helyig. Mert ha valaki előttük egyéniben szerez mandátumot, akkor ő eltűnik a listáról, és mindenki szépen ugrik egyet előre.
És a legóvatosabb számítás is legalább 35 egyéni fideszes mandátummal számol, de lehet az jóval több is. Nehéz itt most jósolni, szerencsére, olyan helyzetben vagyunk, hogy nem kell felelőtlen kijelentéseket tenni. Négy ismert név biztosan kihullik az országgyűlésből, úgymint Illés Zoltán környezetügyi államtitkár, Meggyes Tamás, Esztergom volt polgármestere, valamint Pálffy István és Wittner Mária.
Szóval, a lista elején természetesen Orbán Viktor áll, őt követi Semjén Zsolt, Kövér László, majd a párt ismert arcai. Ami meglepő, a negyedik helyre bejött Mátrai Márta, aki ebben a ciklusban kevesebbet szerepelt, az ő neve inkább az első Orbán-kormány alatt forgott a köztudatban.
Ha nyernek egyéniben, ha nem
Ha már Vas megye, akkor meg kell említeni, hogy a szakonyfalui származású Rogán Antal a nyolcadik, tehát biztos, hogy nem lesz újra polgármester a budapesti belvárosban, lévén az új ciklusban összeférhetetlen a két poszt.
A következő vasi a listán Ágh Péter, ő a 16. helyen van. A Fidelitas elnöke, szombathelyi városi képviselő egyéniben is indul Vas megye 2. választókerületében, ahol Fehér Lászlóval (baloldali összefogás), Rába Kálmánnal (Jobbik) és Bogáti Andrással (LMP) biztosan meg kell küzdenie. De ettől függetlenül biztos a helye a parlamentben.
Mint ahogyan Hende Csabának is, aki a 20. helyet kapta meg. Hende négy éve Vas 2. választókerületében nyert, most, a választókerületek átszabása után az 1-esben, Szombathelyen indul. Ellenfelei között van Nemény András
Szombathelyen esetleg nyerhet a baloldali ellenzék 2014. January 31. 09:10 (baloldali összefogás), Balassa Péter (Jobbik) és Horváth Zoltán (LMP)
Elég az országot lerabló kétoldali elit maffiamunkájából! 2014. January 20. 17:56 .
Puskás búcsúzik a parlamenttől
A lista 31. helyén áll V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár, Vasvár korábbi polgármestere. Az ő bejutása is biztosnak látszik, de valószínűleg nem lesz szüksége a listás mandátumra. Egyéniben Vas megye 3. választókerületében indul, a körzet nagy része megegyezik a korábbi 5. választókerülettel. Ahol V. Németh 1998 óta folyamatosan nyer, 2006-ban 50 százalék, 2010-ben 80 százalék feletti eredményt ért el. Eddig ismert ellenfele Wrzava Pál (baloldali összefogás), Bana Tibor (Jobbik), Baracska Péter (LMP).
A 2010-ben Vas megyei listáról szerzett Gulyás Gergely az 51. helyen van, valószínűleg ő is mandátumhoz jut. Ám úgy tűnik, végleg szakít Vas megyével, amihez eddig sem sok minden kötötte
Vasi ugródeszkáról az országos politika krémjébe 2014. January 29. 07:39 .
És akkor nézzük meg azokat a fideszeseket, akik nem indulnak egyéniben, és a listán sem kaptak helyet. Például Puskás Tivadar szombathelyi polgármester, aki négy éve a Vas 1. választókerületben nyert. Úgy tűnik, tényleg ő lesz Szombathely fideszes polgármester-jelöltje
Puskás Tivadar nem tudja, indul-e polgármesterségért 2014. January 08. 11:07 , az biztos, hogy búcsúzik az országos politikától.
És akik még kimaradnak
Mint ahogyan Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke is. Az ő helyén indul Ágh Péter egyéniben, a listára sem került fel. Ahogyan elmondta, továbbra is a megyei közgyűlésben gondolkodik, de ugye, ott is választások lesznek ősszel. Könnyen lehet, hogy Kovács többek között azért veszítette el a bizalmat, mert még akkor is a vát-porpáci repülőtérért lobbizott, amikor az magasabb helyen már eldőlt. Közismert az is, hogy nem a legjobb a kapcsolata a Szombathelyen és Vasban a háttérből irányító Hende Csabával.
A kőszegi Básthy Tamás is búcsúzik. Azt nem tudjuk, milyen szerepet szánnak neki a továbbiakban, az biztos, hogy országgyűlési képviselő nem lesz. A körmendi Bebes Istvánnál egyértelmű a helyzet. Bebes mindig is listáról jutott az országgyűlésbe, most azon sem indítják, le mernénk fogadni, hogy ősszel ismét polgármester-jelölt lesz Körmenden.
Tehát van egy névsorunk azokról, akik a választási eredménytől függetlenül már biztosan országgyűlési képviselők lesznek április után. A Fidesztől a fentebb már említett Ágh Péter, Hende Csaba és nagy valószínűséggel V. Németh Zsolt. Az MSZP-től Nemény András és Szücs Gábor
Befutó helyen két szombathelyi MSZP-s politikus 2013. October 16. 14:16 , a Jobbiktól
Bana Tibor befutó helyen a Jobbik listáján 2014. February 05. 18:25 pedig Bana Tibor. A lista még bővülhet, ha esetleg kiderül, hogy az LMP is biztos befutó helyre tesz vasi jelöltet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!