A CDU-n múlik a Fidesz kizárása az Európai Néppártból, a német kormánypárt még nem döntött

A Fidesz már arra készül, hogy távozniuk kell.

A német CDU, Angela Merkel és Manfred Weber pártja a legerősebb az Európai Néppártban, gyakorlatilag rajtuk múlik, hogy a március 20-i politikai közgyűlésen kizárják-e a Fideszt.

Manfred Weber és Orbán Viktor
Forrás: atv.hu

Az látszik, hogy a CDU (a német kereszténydemokrata kormánypárt) vezetői egyre hevesebben ítélik el a Fidesz és ezen belül főleg Orbán Viktor politikáját. Manfred Weber, a CDU csúcsjelöltje, vagyis a Néppárt győzelme esetén az Európai Bizottság elnöki székének a várományosa a héten ultimátumot intézett A Fidesz előkészíti kilépését az Európai Néppártból 2019. March 07. 11:43 Orbánhoz. Ezt három pontban foglalta össze:

  • Az első feltétel az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke

    azonnal és végérvényesen leállítja kormánya Brüsszel elleni kampányát

    .
  • A második feltétel az, hogy bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól.
  • A harmadik feltétel az, hogy biztosítja

    a Soros György által támogatott

    Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradását Budapesten, és azt is, hogy az intézmény

    ismét ki tud adni amerikai diplomákat

    a magyar fővárosban.
  • Nem valószínű, hogy Orbán Viktor bármelyik feltételt hajlandó lenne teljesíteni, erre utal az is, hogy a Politico információi szerint a Fidesz egy szélsőjobbos pártcsaláddal tárgyal Politico: Szélsőjobbos pártcsaláddal tárgyal a Fidesz a csatlakozásról 2019. March 06. 11:14 az esetleges csatlakozásról.

    Orbán Viktor és Matteo Salvini
    Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

    A 444.hu szedte össze, hogy jelenleg hogyan áll a Néppártban a Fidesz. Mint írják, a Néppártban összesen 262 tagnak van szavazata, az, hogy egy-egy tagpárt hány szavazattal rendelkezik, sok mindentől függ.

    Főleg attól, hogy az adott pártból van-e valakinek magasabb funkciója az Európai Parlamentben vagy valamelyik EU-intézményben. Van olyan tagpárt, amelyiknek csak 2 szavazata van, de van amelyiknek több mint 10. A legtöbb szavazata, 19 voksa a CDU-nak van.

    A 444.hu úgy számol, hogy

    a 262-ből eddig 58 szavazat várható a Fidesz ellen, és 48 a Fidesz mellett. 160 szavazó szándéka egyelőre csak találgatni lehetnem ismert.

    De a 19 szavazattal rendelkező CDU, a 15 szavazatot adó lengyel PO szándéka még nem ismert, de rendszeres Orbán.kritikájuk miatt inkább a kizárás mellett lehetnek. A spanyol néppárt (14 szavazat) viszont várhatóan a Fidesz mellett voksol majd.

    A szavazás egyébként titkos, utólag azt sem lehet megtudni, melyik párt hogyan szavazott. Azok között, akiknek ismert az pontjuk, kismértékű többségben vannak a Fidesz kizárása mellett lévők.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet