Figyelmetlen tolatás, ütköző kerékpárosok, félrerántott kormány - balesetek Szombathelyen

Figyelmetlenségből történtek kisebb balesetek a vasi megyeszékhelyen. Egy kerékpárost a mentők kórházba szállítottak.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a Nárai utcában. Egy biciklis imbolygása közben az úttestre hajtott és ott ütközött egy másik kerékpárossal. A baleset okozója információink szerint az arcára esett és megsérült. Őt a mentők a Markusovszky kórházba szállították.

Az Angolkert utcában egy kilencven év feletti sofőr megállt a Daciájával, majd egy idő után tolatni kezdett és neki ütközött az időközben mögötte megálló személyautónak. Személyi sérülés nem történt, de az okozó először nem ismerte el a felelősségét, arra hivatkozva, hogy amikor elkezdett tolatni, akkor még a másik jármű nem volt ott.

Információnk szerint a balesetet kamera rögzítette, a felvételből kiderült, hogy az idős sofőr rosszul emlékezett arra, hogy mennyi időt állt az autójával.

A Gagarin utcában egy osztrák rendszámú személyautó haladt az Dózsa György utca irányába. A sofőr váratlanul balra kanyarodott volna, a Fürdő utcába.

Félrerántott kormány - balesetek Szombathelyen
TM/Nyugat.hu
A szemből érkező Citroen vezetője jobbra húzta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést, de nekiütközött a Fürdő utcában álló, kihajtásra váró Opel oldalának.
Félrerántott kormány - balesetek Szombathelyen
TM/Nyugat.hu
Az Opelben három kisgyermek is utazott, akik nagyon megijedtek az ütközésnél.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló