Újabb meglepetéseket hozott a 2022-es katari futball világbajnokság, ahol az argentin válogatott után a németek is kikaptak, ez esetben a japánok ellen.
De kezdjük az elején: a szerdai fordulóban elsőként a horvátok mutatkoztak be Marokkó ellen, a várt győzelem a 2018-as VB ezüstérmeseitől elmaradt, sőt, egy viszonylag kevés helyzetet hozó meccsen egyetlen gólt sem tudtak rúgni. Igaz, ez a marokkói válogatottnak sem sikerült, így a végeredmény 0-0 lett.
Délután a bemutatkoztak a németek is. Első ellenfelük, a japán válogatott azonban – ahogy már fentebb írtuk – kifogott rajtuk. A meccs azonban ennél sokkal biztatóbban indult a németek számára, a csapat ugyanis még az első félidőben megszerezte a vezetést, amit a második félidő feléig tudott is tartani. A 75. percben viszont egyenlítettek a japánok, sőt, a 83. percben sikerült is megszerezniük a három pontot jelentő győztes gólt. Így a végeredmény 2:1 lett a japánoknak.
A németek ezzel majdhogynem az argentin válogatott sorsára jutottak, akik szintén nagy esélyesként szenvedtek verséget egy – papíron – sokkal gyengébb csapattól.
Volt, ami a papírforma szerint alakult
A mérkőzések sorát ezután Spanyolország folytatta, ők Costa Rica ellen mutatkoztak be Katarban. A papírforma viszont – a fenti meccsekkel ellentétben – itt bejött, sőt, végül egészen megalázó, 7-0-s verséget mértek rájuk.
Az estét és a játéknapot végül a belga és a kanadai válogatott összecsapása zárta. Itt az első félidőt leginkább az észak-amerikai válogatott uralta, akik még tizenegyeshez is jutottak, ezt viszont nem sikerült érvényesíteni. A kanadai támadások ellenére végül mégis a belga válogatott jutott előnyhöz az első félidő végén, melyet aztán a második játékrészben is sikerült megtartaniuk. Így tehát 1-0-ra győzedelmeskedtek.
Ami pedig a csütörtököt illeti, bemutatkozik a VB utolsó nyolc résztvevője is. 11 órától Svájc és Kamerun, 14 órától Uruguay és Dél-Korea, 17 órától Portugália és Ghána, 20 órától pedig Brazília és Szerbia is pályára lép Katarban.