elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat az ellen a focista ellen, aki rátámadt a játékvezetőre egy megyei III. osztályú mérkőzésen 2020 októberében, egy Szombathely közeli településen - közölte lapunkkal a Vas Megyei Főügyészség.
A vádirat szerint a játékvezető piros lappal kiállította a mérkőzés 70. percében a vádlott játékost, aki ezért hátulról nagy erővel megrúgta a büntetést felíró játékvezetőt.A mérkőzést be kellett szüntetni, mert a nézők befutottak a játéktérre.
A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!