Mint a filmekben: földalatti marihuána ültetvény, aminek bejáratát egy targonca nyitja

A rendőrség lefülelt egy marihuána-kereskedőt, akinél később házkutatást tartottak, majd egy gondosan elrejtett ültetvényt találtak.

A Hajdú-Bihar megyei nyomozók Tégláson bukkantak egy gyanusítottnál tartott házkutatás során egy melléképület alatt a rejtett pincére. A megrepedt padlódarabot egy földbe mélyesztett villástargonca hidraulikája emelte fel, lent pedig nagyjából 50 millió forintnyi marihuánát találtak.


A rendőrségi közlemény:

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozóinak 2016. május 18-án olyan információ jutott a tudomására, hogy egy debreceni férfi nagyobb mennyiségű kábítószert akar vásárolni egy téglási lakostól. A nyomozók a „Cívis” Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen aznap Tégláson 19 óra 25 perckor összehangolt akció keretében a kábítószer átadásakor ütöttek rajta a két férfin. M. Sándor a rendőröket látva megpróbált a helyszínről elmenekülni, közben pedig a nála lévő kábítószert eldobta. A nyomozók a 39 éves debreceni férfit elfogták, az eldobott körülbelül fél kilogramm marihuánát pedig lefoglalták. A nyomozók a két gyanúsított otthonaiban házkutatást tartottak, amely során P. László házának garázsában 90 kilogramm vágott dohányt, míg M. Sándor lakásában 1900 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak, amelyről értesítették a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársait.

police.hu

A helyszínen olyan adat merült fel, hogy P. László Téglás külterületén, egy házban nagyobb mennyiségben tart értékesítés céljából kábítószert. A rendőrök az ott tartott házkutatáskor további 645 kilogramm vágott dohányt és dohánylevél darálót találtak, amelyet a NAV Hajdú-Bihar megyei pénzügyőrök a helyszínen lefoglaltak és jövedéki igazgatási eljárást indítottak. A rendőrök a tanyát átvizsgálva észrevették, hogy az egyik melléképület padlójának széle megrepedt. P. László a nyomozóknak megmutatta, hogy a padló a titkos bejárata egy földalatti marihuána ültetvénynek. A betonpadlót egy földbe süllyesztett villástargonca hidraulika rendszere emelte fel és úgy lehetett lejutni az ültetvényhez. A Felderítő Osztály nyomozói a föld alatt kiépített helyiségben összesen 224 tő – különböző fejlettségű – vadkendert, körülbelül 4,5 kilogramm előre csomagolt marihuánát és a kábítószer termesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le. A botanikus szakértő elsődleges véleménye alapján a növények kábítószernek minősülnek.

A gyanúsítottól lefoglalt „white widow” úgynevezett fehér özvegy kábítószer feketepiaci értéke körülbelül 50 millió forint, míg a dohányáru értéke meghaladja a 11 millió forintot. A megyei rendőr-főkapitányságra előállított két férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2016. május 20-án elrendelt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a 47 éves P. Lászlóval szemben kábítószer-kereskedelem bűntett, míg a 39 éves M. Sándorral szemben kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást. A NAV nyomozói költségvetési csalás bűntett és jövedékkel visszaélés elősegítése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

forrás: police.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek