Kilencedik alkalommal rendezték meg Markt Allhauban Heinrich Graf emlékére a Burgenlandi Horgász Szövetség és a Sporthorgász Egyesületek Vas megyei Szövetsége által létrehozott hagyományos barátságos osztrák-magyar közös horgászversenyt. A magyarok 22 fővel indultak, és 195.350 gramm fogással végeztek, míg a hazaiak 195.270 gramm fogással mérlegeltek. A vasi versenyzők átlagsúlyban néhány gramm hallal ugyan, de elhódították a vándorserleget.
A vasi versenyzők átlagsúlyban néhány gramm hallal ugyan, de elhódították a vándorserleget.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!