A végeredménytől függetlenül már biztos, hogy az Albacomp elleni volt az utolsó hazai, körmendi mérkőzés ebben az idényben. A csarnokban ettől függetlenül alig lézengtek szurkolók. Mint később kiderült, a Haladás meccs miatt hagyták az érkezést a szurkerek az utolsó pillanatra.
A bemutatásnál két díjat is átadtak. Az elmúlt szezon legjobb szurkolóit és a legjobb magyar játékos is kitüntetést vehetett át. Ez utóbbit Ferencz Csaba kapta.
Nem csak a drukkerek egy kicsit a körmendi csapat is későn érkezett. Az Albacomp ugyanis hamar magához ragadta a kezdeményezést. Hollis és Keller pontjaiban lépett el a Székesfehérvár, ám a nyolcadik percben Bell büntetőivel egálra hozták a meccset a hazaiak. A negyed végén azonban így is a vendégek örülhettek, hiszen 4 pontos Albacomp vezetést mutatott az eredményjelző.
A folytatásban aztán egyik, másik oldal vezetett pár ponttal, így röviddel a nagyszünet előtt egy faultot és egy technikait ítéltek a Körmend ellen. A 15 perces szünet előtt, mégis csak 2 pontos vendég előny volt a részeredményben.
A 15 perces szünetben Hollis szórakoztatta a nagyérdeműt. A kispadon ülve dobott be két labdát is a gyűrűbe, csont nélkül. Ezt még a hazai B-közép is tapssal díjazta.
A második félidőt Eilingsfled kosara nyitotta. Itt már sokszor arra is figyeltek a játékosok, hogy ne csak eredményes látványos kosarakat szerezzenek. A körmendi feketeleves csak még ezután következett. Egy 16-0-s periódussal az Albacomp 4 perc alatt eldöntötte a találkozót. Az utolsó 10 perc így már csak formalitás maradt.
A Körmendnek tehát be kellett érnie így a negyedik hellyel. A jubileumi átok tehát megint érvényre jutott. 3 évvel ezelőtt ugyanis a Szolnok szintén 50 éves alakulását ünnepelte, és akár csak most a Körmend, a jászságiaknak is be kellett érnie a 4. hellyel. Akkor éppen a Körmend nyerte a bronzérmet.
Zoran Martic, a Körmend edzője: Gratulálok az Albacompnak, megérdemelten nyertek. A szezon végére nagyon sok problémánk lett a sérülések miatt. Ruják, English, Fodor, Németh szinte ugyan azon a poszton játszanak, így pedig nehéz volt a rotálás.
Braniszlav Dzunics, az Albacomp edzője: A második félidőben feljavultunk a lepattanózásban, ez pedig döntőnek bizonyult a mérkőzés végeredményének szempontjából.