Félreértés ne essék, nem afféle nyöszörgő politikai korrektségről van szó, nem akarok koedukált vécéket, szőnyeg alá söpört összefüggéseket, vagy szavakat, amiket kínosan kerülgetni kell.
Csak hát nem lehet nem észrevenni, hogy változóban van a mi kis országunk, ha úgy tetszik, közeledik a tökéletes közélet, amit alig zavarnak meg olyan zavaró mellékzöngék, mint a függetlenek vagy a nők, sőt a korrupció is megoldódni látszik.
A lelkes amatőrök legyintenek az egészre
Míg korábban az önkormányzati választásokon egymást érték az önjelölt polgármesterek, lelkes amatőrök, mára már gyakorlatilag csak a pártok mondják meg a tutit.
Szombathelyen jelenleg három polgármesterjelölt van, ami minden bizonnyal, több mint országos átlag, de nehéz a demokrácia ünnepének tartani, mint ahogy a kétpártrendszer irányába történő elmozdulást sem, ami már középtávon végképp sírba teheti a soha nem is létező magyar népképviseletet.
Még feltűnőbb a lelkesedés hanyatlása az egyéni körzetekben. Emlékszem, ahogy a kedves olvasó is, hogy annak idején egy szavazólapon 8-10 név is volt: voltak a nagypártok, aztán a kicsik, és végül azok a függetlenek, mezei helyi lakosok, akik tenni szerettek volna a lakóhelyükért, ezért az összegyűjtötték a szomszédban az aláírásokat, tudták, mit akarnak, néha marha nagy blődséget, néha marha nagy okosságot, fricskázták a nagymenőket, majd annak rendje és módja szerint elvéreztek. De választékot jelentettek, és azt, hogy van még tartalék, van dinamika a rendszerben.
Ennek kampec.
Szombathely 14 körzetében most kizárólag a három politikai szervezet (Fidesz, Éljen Szombathely, Pro Savaria) állított jelölteket, és ahogy hallottuk, még így sem volt könnyű összevadászniuk őket.
Nem úgy tűnik, mintha hatalmas társadalmi nyomás, tébolyult igény lenne a változásra. Ha más változtatni akar, akkor esetleg majd szavazunk, de leginkább a Facebook „like” gombját nyomogatjuk. Vagy azt sem.
A nők a konyhában várják az eredményeket
Nemcsak a függetlenek, a nők is hiányoznak a szavazólapokról. Nem a politikai korrektség miatt írom ezt a női-férfi dolgot sem, mert hálistennek nagyon különbözőek vagyunk kívül-belül; hanem a racionalitás miatt.
Tényleg nem tudom - vagy csak lusta vagyok végiggondolni -, miért van az, hogy úgy véljük, a legjobb döntéseket kissé idősödő, öltönyös férfiak hozzák rólunk, legyen az honvédelem, abortusz vagy stadionprogram.
Szombathelyen persze kisebb ügyek vannak terítéken, de azokról ezután is urak fognak határozni, mégpedig nyomasztó többséggel.
Ugyanis a 42 jelölt között mindössze 6 hölgy van (Éljen Szombathely: 1, Fidesz:2, Pro Savaria: 3), ami nemcsak kiábrándító arány, de szélsőséges esetben azt is jelentheti, hogy egyetlen női tagja sem lesz a szombathelyi közgyűlésnek; merthogy a pártlistákon egyetlen nő sincs befutó helyen.
Hiába, férfi huncutság ez a politika.
Meg is van az eredménye – tesszük hozzá fanyar mosollyal.
Eltűnt a korrupció is
Más miatt is furcsa kampány ez.
Hogy a magyar közélet mennyire a tökéletesedés felé halad, annak még ékesebb bizonyítéka, hogy kampány, ide, kampány oda, nem téma a korrupció. Nincsenek nokiás dobozok, gyanús közbeszerzések, udvari beszállítók és helyi mészároslőrincek.
Ausztriában elég volt egy beszélgetés közben meglebegtetni a témát, máris bukott az egész kormány. Nálunk szerencsére még beszélgetni sem beszélgetnek róla.
Hova tűnt a közéletünből a korrupció, amelytől egy darabig oly hangos volt a sajtó?
A következő magyarázatok lehetnek:
1. Nincs korrupció, így nincs miről beszélni. Amikor helyi szinten kellene beszélni róla, akkor kiderül, hogy nincs is töke a menyasszonynak.
2. Van korrupció, de mindkét oldal bent van, vagy bent akar lenni, így inkább a fegyverszünetet kötnek.
3. Van korrupció, nincs bent mindenki, de olyan magas az emberek ingerküszöbe, hogy egyszerűen nem érdemes foglalkozni vele. Politikai kommunikáció szempontjából „nem hoz eleget”.
Miközben azt hisszük, hogy soha ilyen durva, szélsőséges kampány nem volt, ha mélyebbre nézünk, azt látjuk, soha ennyire egysíkú és fazonra vágott versengés nem volt.
Kérdés az, hogy a mi kezünkben van-e a fodrászolló.