Magyarország gazdasága egy nagyon nehéz időszakon már túl van és egy gazdasági nekilendülés küszöbén, a konjunktúra kapujában áll - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió „Jó reggelt, Magyarország!” műsorában pénteken.
A miniszterelnök már sokadszorra jelentette be, hogy a gazdaság most már tényleg pályára áll, de ezek a bejelentések valahogy mindig csak ígéretek maradtak.
És ez minden bizonnyal most is így lesz, mert a KSH most publikált adatai nem támasztják alá Orbán Viktor optimizmusát.
Az ipari termelés ugyanis 1,3%-kal elmarad az egy évvel korábbitól. Ennél is nagyobb baj, hogy a feldolgozóipari termelés 26%-át képviselő járműgyártás 10,0%-kal esett vissza. Pontosan annyira, mint a villamos berendezések gyártása. Ez utóbbi csoportba tartozik például az akkumulátor-gyártás.
Mindeközben a gazdaság általános állapotát általában jól tükröző mutató építőipar teljesítménye 6,2%-ot zuhant az elmúlt évben.
Ugyanez a sötét tónusú kép rajzolódik ki, ha cégvezetőkkel vagy vállalkozókkal beszélünk. Ezek után nem lepődünk meg már azon, hogy az éves beszámolók alapján
a szokásosnál jóval gyengébb évet zártak a legnagyobb Vas megyei cégek.
Mindez azért lényeges, mert ezek a cégek foglalkoztatják a legtöbb embert, és egyben jelentős iparűzési adót fizetnek a helyi önkormányzatok kasszájába.
Az Opten adataiból jól látszik, hogy a Covid után jelentkező masszív felfutás 2022-re megállt, mi több, számos cégnél a bevételekben jelentkező visszaesés figyelhető meg 2023-ban.
Az egyik kivétel a szombathelyi Schaeffler, amelynek lendülete továbbra is töretlennek látszik. A kuplungokat és elektromos motorokat gyártó német cég nemcsak a legnagyobb árbevételt tudhatja magáénak, de a megyében ők a legnagyobb foglalkoztatók is: a legutóbbi adatok szerint már több mint 3600 alkalmazottjuk van. Mindemellett 11,8 milliárd forint adózás előtti nyereséggel is dicsekedhetnek.
Jelentősen sikerült növelnie a bevételét a sebességváltókat gyártó szentgotthárdi Allisonnak is, amely szinten jelentős (3,3 milliárd forint) plusszal zárta a tavalyi évet.
A papíron részben Írországba költözött Papíron Írországba költözik az Aptiv jó része, ami újabb mély sebet ejt a szombathelyi költségvetésen 2021. January 27. 19:08 Aptiv ugyan egy minimális növekedést fel tud mutatni 2022-höz képest, de ez a bevételnövekedés csak viszonylagos, hiszen alatta van az inflációnak, és az sem túl jó jel, hogy a vállalat most közel 300 fővel kevesebb alkalmazottat foglalkoztat, mint 2019-ben.
2022-höz képest szintén jelentősen, háromszáz fővel apadt a szombathelyi BPW-ben dolgozók száma, emellett a bevételük is láthatóan visszaesett.
Az Opten számai szerint a tavalyi év egyik legnagyobb Vas megyei vesztese a TDK Hungary. A cégnek nemcsak a bevételei estek vissza közel 24 milliárd forinttal, de adózás előtti vesztesége is 11 milliárd forint volt. Némi optimizmusra egyrészt az ad okot, hogy szombathelyi cégnél az alkalmazottak száma stabilan 2300 körül van, másrészt idén tavasszal avatták az új szenzorgyártó csarnokukat „Nagyon nagy kihívások előtt állunk” - Átadták a szombathelyi TDK új szenzorgyártó ütemét May 31. 20:07 , ami az előre menekülést jelzi.
A TDK mellett negatívan zárta az évet a szombathelyi Falco is, amely 8 milliárdos adózás előtti veszteséget könyvelt el, miközben bevétele is zsugorodott. Igaz, a cég alkalmazottainak a száma évek óta stabilan 300 felett van.
A celldömölki Cellcomp bevételei 10% körüli esést mutatnak, és az sem ígér túl sok jót, hogy az idén áprilisban még 1900 alkalmazottal dolgoztak, júliusra ez a szám már 1500 alá esett.
2020 húsz óta folyamatosan esik a Paccor dolgozóinak száma is. Akkor még több mint 700-an dolgoztak a szombathelyi üzemben, ma már 600-an sincsenek. Emellett a 2023-as év kimondottan rosszul sikerült a szombathelyi cégnek. Miközben az árbevételük kb. 20%-kal zuhant, az eredmény is negatívban maradt.
Ha nem is nagymértékben, de szintén csökkent a bevétele a szentgotthárdi Opelnek és a répcelaki Lindének.
A megye gazdasági életében jelentős szerepet játszik a büki Nestlé-gyár is, de a cég a fővárosban van bejelentve, a büki mellett még két másik (szerencsi, diósgyőri) gyár is tartozik hozzá. De a számokból arra lehet következtetni, hogy itt rendben mennek a dolgok, ugyanis a tavalyi árbevétele (283 milliárd forint) jelentősen meghaladja a 2022-est (246,5 milliárd).
Hangsúlyozzuk, a fent közölt eredmények a 2023-as évre vonatkoznak, de a cikk elején ismertetett KSH adatok azt vetítik előre, hogy az idei évet sem aranybetűkkel írják majd Magyarország és Vas megye gazdaságtörténetébe.
Az okok természetesen nagyon összetettek, benne vannak a nagyobb gazdasági mozgások (Kína erősödő dominanciája, az elektromos autópiac bizonytalanságai) éppúgy, mint a magyar kormány baklövései, a torz politikai viszonyok beszivárgása a reálgazdaságba. De ez már egy másik történet.
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.