Gázár-támogatás Szombathelyen - Megkérdeztük, kik és mennyit pénzt kaphatnak

A város polgármestere tegnap jelentette be az intézkedéseket. Itt vannak a részletek.

„A szeptemberi közgyűlésen módosítjuk a költségvetést, addig ki kell dolgozni a gázár-támogatás pontos részleteit” – mondta lapunk kérdésére Nemény András.

Szombathely polgármesterét azért kerestük telefonon, mert csütörtök este egy Facebook-videóban jelentette be Rendkívüli bejelentést tett Nemény András, Szombathely polgármestere 2022. August 11. 19:30 , hogy az energiaválság és a magas infláció kezelésre két munkacsoportot hoznak létre, és ezek feladata lesz a tényleges döntések előkészítése. Lesz munkacsoportja a gazdaság- és a megélhetésvédelemnek is, a csoportokban a képviselők mellett külsős szakemberek dolgoznak majd.

Azoknak a rászorulóknak segítenek, akiknek a gázfogyasztása az átlag felett van
Mészáros D. Zsolt

Mint mondta, az a cél, hogy segítsenek a bajbajutottakon, és jól segítsenek, ami azt jelenti, hogy a legrászorultabbak kapjanak támogatást, és olyan támogatást kapjanak, ami tényleg segít nekik.

A polgármester azt is bejelentette, hogy elindítják a gázár-támogatást. Jelenleg a polgármesternek van egy javaslata, a végleges formát a munkacsoportokkal közösen dolgozzák ki.

Ez új támogatási forma lesz, és október 1-től működik majd a fűtési szezon végéig. Lényege, hogy azok a rászorulók kaphatnak támogatást, akiknek az átlag felett van a gázfogyasztásuk, és piaci áron kell fizetniük az átlag feletti fogyasztásukat.

A jogosultságot – tudtuk meg - jövedelemhatárhoz kötik, ennek meghatározása a munkacsoport feladata lesz, de várhatóan az öregségi nyugdíj átlagösszege környékén lesz meghúzva a vonal, ami alatt gázár-támogatást kaphat a rászoruló. (2021-ben 150 571 forint volt az átlag öregségi nyugdíj.) A munkacsoportok határozzák meg azt is, mekkora lesz a felső határa a támogatásnak.

A tervek szerint a támogatás az átlagfogyasztás feletti, piaci áras gáz után jár majd, és a piaci ár egyharmadát tesz majd ki. Most 747 forint a gáz piaci ára köbméterenként, ehhez ad a támogatás 250 forintot. A polgármester hozzátette a jelenlegi helyzetben mindenkinek takarékoskodnia kell, a cél, hogy legrászorultabbak kapjanak segítséget.

Kérdésünkre azt mondta: a fűtési szezonra mintegy 200 millió forinttal számolnak, de a pontos összeg a munkacsoportok javaslatait alapján a közgyűlés határozza meg majd. Megkérdeztük, honnan veszik el ezt a pénzt, Nemény András azt mondta, ez a költségvetés módosításakor derül ki. Mint mondta, az a cél, hogy mindent megtartsanak, ami van, de új dolgokba most nem fognak belevágni.

A munkacsoportok tagjai

Megélhetésvédelmi munkacsoport:

  • dr. Nemény András polgármester
  • dr. László Győző alpolgármester
  • dr. Károlyi Ákos jegyző
  • dr. Czeglédy Csaba önkormányzati képviselő, a Szociális és Lakás Bizottság elnöke
  • Tóth Kálmán, az Éljen Szombathely! frakcióvezetője
  • Illés Károly, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője
  • Kulcsár Lászlóné, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője
  • Németh Klára, a FÉHE Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója
  • Vass Péter, a Fővárosi Önkormányzat Szombathelyi Idősek Otthona intézményvezetője
  • dr. Asbóth Mária, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szombathelyi csoportjának vezetője
  • Gazdaságvédelmi munkacsoport:

  • dr. Nemény András polgármester
  • dr. Kovács Előd PhD kabinetvezető
  • dr. Károlyi Ákos jegyző
  • dr. Horváth Attila alpolgármester
  • Bokányi Adrienn tanácsnok, a Gazdasági és Jogi Bizottság elnöke
  • Lendvai Ferenc önkormányzati képviselő, a Költségvetési Ellenőrző Szakmai Bizottság elnöke
  • Kovács Cecília, a Szova Nzrt. vezérigazgatója
  • Krenner Róbert, a Vasivíz Zrt. vezérigazgatója
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet