Szombathelyen augusztus első hétvégéjén gördeszka-verseny és filmbemutató is lesz. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen manapság a deszkázás, milyen érzés járja körbe azt a műfajt, ami a kétezres években nagyon népszerű volt. Interjúalanyunk már nem újhullámos deszkás, “nagyöregnek” számít, hiszen ő is felnőtt időközben, de a deszka a mai napig nem került a sarokba. Bor Milán a szombathelyi Kalapács Team tagja, akikkel az új film Hamm3R! című film is készült.
A Kalapács Team deszkásaival már a harmadik film készül
Tíz éve, 2007-ben jelent meg a HammerTime!, egy szombathelyi gördeszkás baráti társaság első nagyfilmje. Hajnal Ádám (akkor még helyi) deszkás, operatőr forgatott rengeteget, amiből összeállt egy hamisítatlan, életérzést közvetítő film. Ezt követően 2009-ben megjelent a folytatás, azóta pedig gyűlnek a felvételek Ádám vágóasztalán. A filmes úgy döntött nem vár tovább és az eltelt tíz év anyagából összeállította harmadik filmjét, Hamm3R! címmel. A videóban újra deszkát ragadnak: Bor Milán, Fehér Attila, Gál Attila, Hajnal Ádám, Mihályfi Dávid, Sági Szabolcs és Subsics Dániel
A filmet a Pistons Pubban mutatják be augusztus 5-én. 21 órakor kezdődik a HammerTime! (2007) vetítése, 22 órakor a HammerTime!2 (2009) filmet vetítik, 23 órakor pedig Hamm3R! filmpremier. A filmpremierrel egy napont versenyt is tartanak, ami délben kezdődik. Erről már írtunk részletes programot itt 
Gördeszkás versennyel és filmpremierrel jön az augusztus Szombathelyen 2017. July 03. 15:29 , a Facebook-esemény ide kattintva található.
Családapák újra a deszkán
Az első HammerTime filmek szereplői már felnőttek, a filmek szellemi atyja már házas, gyermeke is van, "Subi" már apuka, Milán jegyben jár és gyermeket várnak. A fenti listából még hiányzik Bogáti Mátyás, aki nagyon aktív tagja volt a csapatnak, de nem bírta a háta hosszú távon a terhelést, ő is házas, két gyermek édesapja. Dávid még fiatal, a többiek pedig várják az igaz szerelmet.
Már nem vagytok kölykök, a munkahely, a család, és a gyerekek mellett mennyire aktívan deszkáztok?
Ez most lehet, hogy kicsit papásan hangzik, de ahogy telnek az évek és öregszünk, úgy változik számunkra az aktív deszkázás definíciója is. Amikor még kezdők voltunk teljesen más prioritások voltak az életünkben. Beleszerettünk egy falapba négy kerékkel és abba a szabadságba, ami ezt nyújtott nekünk. Akkor a suli volt a legnagyobb felelősségünk. Amint kicsengettek már gurultunk a Március 15. térre és délután kettőtől este tíz-tizenegyig deszkáztunk. Ez jelentette az aktív deszkázást.
Azóta eltelt tizenöt év, és bármennyire dacoltunk ezzel, felnőttek lettünk. Építgetjük az életünket, egészen más dolgok kerültek előtérbe, kevesebb idő jut egyéb dolgokra, ez így van rendjén. Szóval a fiatal énünkhöz képest már csak hobbi szinten deszkázunk, de azért ez is becsületünkre válik. Egyikünk sem akasztotta szögre a deszkáját, kötődni fogunk hozzá, ha időnk engedi, akkor hajtunk egy jót.
És ez az új film változtatott ezen?
Amikor Ádámmal kitaláltuk, hogy legyen egy új film, és szervezzünk köré versenyt is, nagy löketet adott mindenkinek és újra aktívabbak lettünk erre az időszakra. Kicsit most megint látjuk a sűrűjében, hogy ennyi idősen is még lehet ezt csinálni.
Aki 2003 körül volt gyerek a Stromfelden az száz százalék, ha kis ideig is, de deszkázott
Milán és Ádám 2001 körül találkozott a deszkázással, mint sporttal. Az általános iskola után kezdtek játszani a Tony Hawk 2 gördeszkás játékkal, de igazán akkor fogta meg őket ez az egész, amikor egyik barátjuk vett egy Killer Loop deszkát, ami olyan minőségű volt akkoriban, hogy a srácoknak lényegében elérhetetlen volt (főleg Szombathelyen). Ezért hát beszereztek nemes egyszerűséggel egy tescós gördeszkát. Ketten egyet.
2002-2003 környékén volt nagy reneszánsza deszkázásnak. Voltunk hét-nyolcan, akik mindig Március 15. térre jártak, aztán ott voltak az oladi srácok, meg a stromfeldi srácok. Aki 2003 lörül volt gyerek a Stromfelden az száz százalék, ha kis ideig is, de deszkázott. Emlékszem nagyon utáltuk őket, hiszen mi az utcán deszkáztunk, ők pedig eljártak a skate parkba, el is neveztük őket Puskás Kommandónak. Vicces ez így utólag, hiszen közülük került ki később sok nagyon jó barátunk, akik például pár trükk erejéig feltűnnek az új filmben.
És ma mi a helyzet, több a deszkás vagy kevesebb?
Egyértelműen kevesebb. Ha kiöregedünk nem igazán jön nagy utánpótlás (Szombathelyen). Van pár lelkes srác, akik folyamatosan nyomják és fejlődnek, ők még akkor kezdték, amikor mi is aktívan toltuk. Vannak lézengők, akik itt-ott feltűnnek, de lehet meg sem értették az egész lényegét, megrekedtek egy szinten. A longboardos lányok is sajnos egy rövid hullámnak ígérkezik, pedig üde színfoltja lehetne a városnak, szuper lenne ha arra is rákapnának az emberek, mint közlekedési eszközre, igen szórakoztató!
Jelenleg nem menő gördeszkázni.
Ez így egy elég erős és hülyén hangzik, de nagy szerepe van abban, hogy nem jelennek meg új arcok, akiket lehet tanítani. Anno nálunk Sági "Kazal" Szabolcs nem volt rest picit magára venni az “apa” szerepet, irányt mutatott nekünk. Fehér "Manó" Attila például nagyon fiatalon került közénk az ő életútjában óriási szerepe volt Kazinak. Mi egy családdá fejlődtünk anno, nem csak barátokká.
Ma már ennél sajnos jóval felszínesebb a világ, nem látom, hogy ilyen kapcsolatok kialakulnának és az sem segít a helyzeten, hogy kívüről semmilyen támogatást nem kapnak a srácok, ez mindig egy önellátó sport volt.
De az életérzés, a szabadságérzet azért megmaradt?
Van is és nincs is. Itt egy generációs szakadékról is beszélni kell, a mai srácok nem feltétlenül élik meg azt, amit mi. Akik ma komolyan deszkáznak, azok valami hasonlót találtak benne, amit mi. Kiszakadást a hétköznapok terhe alól. A kedvenc zenéid a füledben, lábad alatt a deszka, hajtasz, megszűnik a külvilág. Nem vagy keretek közé zárva, rajtad múlik mit csinálsz, melyik trükköt adod be vagy variálod egy másikkal. Nincsenek kötelező elemek, nincs edző, aki a pálya széléről ordibál veled, azt és akkor csinálsz, amit és amikor csak akarsz.
Mindenki másképp deszkázik (a régiek közül mindenképp). Egy laikus ha kérdezi, hogy egy versenyen mit pontoznak, akkor mindig elakadok a válasszal. Ez nem futóverseny, hogy a leggyorsabb számít. Nincs megadva melyik trükk mennyit ér, aki ott ül a zsűriben érti és érzi, hogy mi milyen nehéz, épp mit komponál a versenyző a deszkával.
Aki ma teljes szívvel nyomja, az képes megélni azt, amit mi veteránok a hőskorban. Ma már, ezzel a veterán fejjel nézve mégis felszínesebbnek, sekélyesebbnek tűnik ez az egész (nagyrészt). Kevesebb a verseny, mi még tudtunk örülni őszintén a másik sikereinek örülni. Ezért is találtuk ki a versenyt, hogy kicsit visszategyük Szombathelyt a deszkás térképre és szedjük össze a senior bandát, megmutatva, hogy még élünk. Ne csak az insta posztokban tűnjön fel ez a város.
A digitalizálódás nagy hatással volt erre is? Régen nem volt még ennyi okos-kütyü. Befolyásol ez valamit?
Elég sokat. Annak idején nálunk maximum Ádám kameráin keresztül volt fontos a technika, illetve az, hogy milyen mp3 lejátszót használsz már walkman helyett. Esetleg ahhoz van-e bluetooth-os fejhallgató. De ennyi. Elcsépelt, de ma mindenki 0-24 online, és ez érződik is. Ha nem posztolod, hogy valami rendkívülit csinálsz, akkor az nincs is, nem látják, hogy különleges vagy. Mivel mindenki próbálja ezt eszméletlenül érdekfeszítőnek beállítani, így összeségében az egész céltalan lesz.
Amíg mi anno leültünk inni egyet két hajtás közt és beszélgettünk, addig most ha pihenő van első a telefon a kézben, megnézni mi történt, vagy posztolni valamit. A deszkázásban is vannak trendek, amiknek így próbál mindenki megfelelni, ezáltal elérve azt, hogy manapság mindenki kicsit ugyanúgy deszkázik. Annak idején öröm volt látni, ahogy Manó hajt a versenyeken, tátott szájjal néztük. Ma nincs ez, megy valaki és várod a "kötelező" trükköket, amiket láttál videókban, instán, akárhol.
Az emberek a mai napig nem értik, hogy mit csinálunk
Most a forgatásokon azt vettem észre, hogy nagyobb a közöny, sokan ránk se bagóztak. Régebben elég rossz volt a megítélésünk, hiszen sokan ragadtak deszkát olyanok is, akik kiültek egy műanyagos borral a térre, aztán hangoskodtak. Sajnos egy kalap alá veszik ugye ilyenkor az összes deszkást és hiába voltál normális, emiatt téged is elzavartak. Emiatt mindig is zsákutca volt, hogy komolyan vegyenek minket. Meg amiatt is, hogy sosem értették igazán az emberek mit csináltunk. Szerintem a mai napig nem értik. Nem tudják, hogy a gördeszka sporteszköz és nem játékszer. Nincs a köztudatban sportértéke, nem is tudom, hogy lesz-e valaha. Ha nem értik nem foglalkoznak vele, vagy egyenes utálják, mert esetleg hangosan gurul. Megtűrtek a deszkások, de nem elfogadottak.
Emiatt van az is, hogy kb. 15 éve mindig felröppen a hír, hogy majd kapunk egy pályát, de még mindig nem sikerült gurulnunk rajta, mert sosem készül el. Hiába vannak ügyes deszkások, ha elemelkedve a földről valaki a lábával százhetven trükköt csinálni egyhuzamban, akkor is
a milliárdok valahogy mindig elmennek az aranybotlábú focistáinkra
A Puskás Skateparkot muszáj kiemelnem itt, ha az nincs akkor egészen más lett volna a mi helyzetünk is, hiszen az utcáról szép fokozatosan kiutáltak minket, térfigyelő kamerák lettek, folyamatos rendőri elhajtások stb. Azt talán mondanom se kell, hogy Varga Jenőnek és az akkori korisoknak (Ferencz Peti, Varga Ádi, Eckler Péter, Százi stb.) mekkora szerepe volt abban, hogy egyáltalán egy ilyen parkunk legyen mint ami ma is van, és, hogy az a kis placc ha nem is rohamosan, de bővüljön.
Fém elemeink vannak, csattog-nehéz, de nem rohadt el, és legalább volt/van egy hely ahol nyugodtan lehetünk. De ez csak a Puskás Park, városi szinten nem mondanám, hogy bármit fejlődött a dolog. A folyamatosan épülő- szépülő belvárosunkban egyébként több olyan hely is van ami szuperül deszkázható lenne, de ezeknek a közelébe se merünk menni, valószínűleg azonnal meglincselnének minket.
A helyzet tizenöt év alatt szinte semmit sem változott, ez elkeserítő. A Puskás Park már jobban használható, mint a mi időnkben. A Március 15 térből kiharapott egy nagy darabot a körforgalom, oda már évek óta nem járunk, az Iseum bejárata előtti kis téren még lehet deszkázgatni, de ott is csak talajozni, és ki tudja meddig hagyják azt is.
Nem kerülne sokba és kaphatna a helyi fiatalság valami újat
Sajnos 2017-re sem sikerült eljutni addig, hogy legyen egy olyan hely, ahol igényesebb keretek között gyakorolhatnak, sportolhatnak a deszkások, a korisok és a bmx-esek. Rengeteg nagyvárosban, de már kisvárosokban is nyitnak erre, ráadásul Szombathely megyeszékhely. A Balatonon is rengeteg helyen van egy-egy kis extrémpark, nálunk is elférne egy komolyabb, betonozott pool.
Amikor a stadion építése szóba jött egy politikus fogta a pártunkat, akkor arról volt szó, hogy minden sportág kap egy szeletet a tortából. Hogy lesz egy skatepark is, gyorskori pálya. Tervek is voltak, de elhalt az ügy. Pedig itt nem milliárdokról, vagy százmilliókról van szó, ennek töredékéből meg lehet ezt oldalni.
De elég lenne, ha csak a köztereket terveznék úgy, hogy deszkázhatóak legyenek. Ezt sok helyen szokták így csinálni, Pesten is van rá példa, máshol is, a deszkázható köztéri bútorok és elemek nem az ördögtől valók. Keszthelyen is van egy skatepark, mellette egy épülettel, ahol a fiatalok "bűnmegelőzés" feliratú pólókban tevékenykednek, van kipróbálható deszka, mellette pedig kisgyerekeknek való vizes park. Lám összefér két ennyire eltérő dolog is.
Lehetne még sok-sok példát sorolni, a lényeg, hogy nyitott szemmel kéne járni és nyitni a lehetőségek felé. A karneválon kívül is lehetnének turista vonzó dolgaink és az sem lenne utolsó szempont, hogy a helyi fiatalság kaphasson valami újat. De amíg az emberek nem értik, hogy mit csinálunk, addig nehéz lesz előre lépni ebből a helyzetből, amiben ácsorgunk évtizedek óta. Szerencsére ahogy már mondtam, a deszkázás öröme megvan. Kizárod a külvilágot, a füledben a kedvenc zenéid szólnak, hajtasz, trükköket csinálsz, önmagad vagy.
