Olvasói hozzászólásokban, magánbeszélgetésekben már többen kérdezték, hogy miért nem foglalkozunk a kanadai eseményekkel. Többen azt is felvetették, hogy bizonyára mi is részesei vagyunk az összeesküvésnek, vagy legalábbis összekacsintásnak, ami miatt a médiában csak nagyon keveset lehet hallani arról, mi történik most Kanadában.
Valóban keveset lehet tudni, mi pedig eddig valóban nem foglalkoztunk vele. De nem azért, mert erre kért minket a háttérhatalom, hanem mert Kanada messze van és túlságosan zavaros a történet.
De ha közelebbről nézzük, mégiscsak azt látjuk, hogy a történet a maga zavarosságában fontos.
Nemcsak azért, mert az események odáig fajultak, hogy tegnap este Ottawában a polgármester kihirdette a szükségállapotot, hanem mert a jelenség jócskán túlmutat önmagán.
Emlékeztetőül: a kanadai kamionosoknál akkor szakadt el a cérna, amikor a kormány január 15-től kötelezővé tette az oltást.
Az első tiltakozó konvojok január 22-én szerveződtek az ország különböző részein, majd a járművek (kamionok és hozzájuk csapódott személyautók, traktorok, terepjárók stb.) elindultak az ország fővárosába, Ottawába, ahova meg is érkeztek január végén. Azóta is ott dekkolnak, közben a mozgalom az ország más városaiban is felbukkant.
Ezek eddig tények, a többi meglehetősen képlékeny, és jól jellemzi azt az ellentmondást, ami az információáramlás sebessége és mennyisége, illetve azok megbízhatósága között feszül.
Nem lehet tudni, hogy pontosan hány jármű is érintett a tiltakozásban. Vannak hírek, melyek 50 ezer járműről beszélnek, de bizonyos számítások szerint ez teljességgel elképzelhetetlen.
Azt sem lehet pontosan tudni, hogy mi a tiltakozás célja. Illetve az nyilvánvaló, hogy a demonstrálók szeretnék eltöröltetni a már említett kötelező oltást és a karantént, de időközben olyan sokan és sokféle követeléssel csatlakoztak a „szabadság konvojá”-hoz, hogy ember legyen a talpán, aki erre válaszolni tud.
Egy Ottawában tiltakozó férfi így foglalta össze a helyzetet a a CNN-nek:
Ez az esemény már régen túlmutat a vakcinákon, az egész tortúráról szól.
A férfi a járvány körüli korlátozásokra célzott, és azt mondta a riporternek, hogy addig nem megy haza, amíg ezeket nem törlik el.
Minden bizonnyal ez is a magyarázata, hogy az egész világon tömegek szimpatizálnak a kanadai kamionosokkal, akik szemükben afféle szabadságharcosokká nőtték ki magukat, akik meg merik tenni azt, amiről mások csak álmodoznak.
Ottawában most szükséghelyzet van, mert bár a tiltakozás néhány incidenstől eltekintve békésen zajlik, a polgármester úgy érzi, hogy a veszély valós, a város polgárai nincsenek biztonságban.
És tényleg megjósolhatatlan, hogy mi fog történni.
Hogy miért és hogyan jutottunk ide, arra mindenkinek egyéni olvasata van, de talán nem tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy van benne szerepe a közösségi médiában szabadon áramló álhíreknek és összeesküvéselméleteknek, az információhiánynak, nemzeti kormányok tehetetlenségének, a politikai számításoknak, a cégek kapzsiságának, a tények és a valóság relatívvá válásának. Veszélyes és nyugtalanító elegy, amely nem korlátozódik Kanadára.
A kanadai kamionosok konvoján lehet mosolyogni, legyinteni rá, de talán jobban tesszük, ha komolyan vesszük. Ha szerencsénk van, a járvány eltűnik, elfelejtjük veszteségeinket, a félelmet, a korlátozásokat, az ostoba oltott-oltatlan ellentéteket, de velünk marad, hogy valami nem stimmel a világunkkal, hogy az embereket már rég nem a mesterségesen gerjesztett politikai ellentétek osztják meg, hanem valami egészen más. Amit egyelőre nem tudunk artikuláltan kifejezni, és csak torz formákban tud előbújni.
Maradjunk annyiban, hogy a járvány alatt a világ tíz leggazdagabb emberének a vagyona megduplázódott, miközben az emberiség 99 százaléknak csökkent a jövedelme.
Gumikacsa forradalma
Idősebb olvasóink között talán vannak olyanok, akik emlékeznek a Konvoj című amerikai filmre (1978), amelyet akkor valamiért bemutattak a magyar mozik is. A film kultikussá vált, hogy aztán a feledés homályába vesszen.
Az akcióvígjáték főszereplője az óriáskamiont vezető Gumikacsa (Kris Kristofferson), aki barátaival összetűzésbe keveredik a rend őreivel, majd menekülőre fogja. Egyre több kamionos csatlakozik hozzájuk, a konvoj hatalmasra duzzad, önálló életet kezd élni saját szabályaival és hőseivel, negligálva az államot, ami képtelen megállítani a hatalmas járműveket.
A történet gyerekes, számos helyen lyukas, hamis pátoszban tocsog. A kritikusok nem győztek fanyalogni, de a nézők szerették, és egy percre sem volt kérdés, hogy a rendbontók és az állam közti csatában ki felé húz a szívük.