Kétszeres hosszabbítás volt a Körmend edzőmeccsén

Végül 5 ponttal a Güssing volt a jobb.

Csupán egy hete tud a Körmend teljes kerettel készülni, ilyen rövid idő után álltak ki a vasiak a Güssing Knights, osztrák Bundesligában szereplő csapata ellen.

A körmendiek teljes edzőpartnerei voltak a „sógoroknak”. Ezt jól mutatja, hogy a találkozót, csupán kétszeri hosszabbítás után tudták eldönteni a gárdák. A találkozó után a Körmend visszautazott Niederöblarnba, ahol a csapat már egy hete edzőtáborozik. A piros-feketék következő edzőmeccsét szeptember 13-án, Fürstenfeldben játssza.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport