Gyengül a forint, felpörgött a pénzváltók forgalma

Az is vált, aki a még gyengébb forinttól tart, és az is, aki realizálni akarja az eddigi árfolyamváltozást, ezért eurót ad el.

A múlt héten a forint árfolyama az euróval szemben átlépte a 400-as lélektani határt, majd hétfőn a 402 forintos határ fölé is benézett. Ennek hatására a hvg.hu szerint máris emelkedik a pénzváltók forgalma.

Sokan most arra számítanak, hogy hosszabb távon további leértékelődés várható, ezért devizát vásárolnak. Kósa Zoltán, a Magyar Pénzváltók Országos Egyesületének (MPOE) elnöke, az Exclusive Best Change Kft. ügyvezetője a lapnak elmondta, hogy elsősorban a közel-keleti válság, másodsorban az amerikai gazdaság vártnál erőteljesebb növekedésére utaló jelek okozták az eddigi gyengülést, amit csak fokoz a magyar gazdaság sérülékenysége. Sokan most a közel-keleti válság további eszkalálódására számítanak.

Mások viszont arra számítanak, hogy a jelenlegi szintekről átmenetileg visszaerősödhet a magyar fizetőeszköz. Álláspontjukat erősítheti, ha nem lesz izraeli válaszcsapás az iráni rakétatámadásra, és megnyugszanak a piacok - magyarázta a lapnak a szakértő.

Mint szavaiból kiderült: összességében 20–30 százalékos forgalomnövekedést generálhat a hazai pénzváltóknál az árfolyamváltozás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság