Mindenki nyugodjon le! Nem zárják be a gyógyszertárat a szombathelyi Derkovitson

Olvasónk szerint már ki is pakolták a berendezéseket.

Bezárják a gyógyszergyárat és a postát a Domusnál - jelentette felháborodott olvasónk. Azt is hozzátette, hogy a patikából már pakolják ki a berendezéseket.

Aztán kiderült, hogy olvasónknak igaza is van, meg nem is. A Fagyöngy Gyógyszertár valóban zárva volt egy darabig, és valóban úgy tűnhetett, hogy pakolják ki a berendezést a helyiségből. De nem így történt.

Gyógyszertár és posta a Domusnál
Nyitva van a Fagyöngy Gyógyszertár
Mészáros D. Zsolt

A BENU Magyarország Zrt.-től, a gyógyszertár üzemeltetőjétől megtudtuk, hogy a patikát júliusban felújították, ezért néhány napra be is kellett zárni. Azóta viszont újra megnyitottak, mint írják, a felújítás után tágasabb eladótérrel és szélesebb termékkínálattal.

A BENU azt is közölte, hogy a Vas megyében lévő többi gyógyszertárat is folyamatosan meg- és felújítják.

Megnéztük a Domusnál a postát is. Jelentjük, a posta is nyitva van.

Gyógyszertár és posta a Domusnál
A posta is működik
Mészáros D. Zsolt

A Domusnál a 10. számú posta működik, ami túlélte a kisposták bezárási hullámait. Alig 30 posta maradhat Vas megyében az újabb kisposta-bezárási hullám után 2023. April 11. 16:44 Tavaly októberben 364 kispostát zártak be a magas energiaárakra, és a magas üzemeltetési költségekre hivatkozva az országban. Szombathelyen négyet zártak be, Kőszegen egyet, a megye többi településén még 12-őt.

A megmaradt szombathelyi hét postát nem érintették az újabb hullámok, így a Domusnál lévő postát sem.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet