A tunéziai Kalachinkov team nevű csoport szerda este feltörte a győri Petz-kórház honlapját, még üzenetet is hagytak.
Ez fogadta azokat, akik az intézmény weblapját akarták megnézni:
A muszlimok nem terroristák
- írta a tunéziai Kalachnikov Team. Mindehhez magyarázatként hozzáfűzték például azt, hogyamikor Amerika 1 millió ember életét veszi el Irakban az olaj miatt
az nem terrorizmus, ahogy azt sem minősítették annak, amikorszerb bűnözők muszlim nőket erőszakoltak Koszovóban
.Azt nem tudni, mi köze a palesztinok helyzetéhez a győri Petz-kórháznak, miért egy egészségügyi intézmény honlapját szemelték ki a hackerek. A Kisalföld információi szerint az oldalt este tizenegy óra körül helyreállították.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!