Az olimpiai bajnok úszó ideje csak a 17. helyre volt elég.
A 2012-es olimpiai bajnok Gyurta Dániel a 17. lett, így nem jutott elődöntőbe 200 méter mellen az úszó-világbajnokságon.
Ez nem Gyurta vb-je volt, száz méter mellen az előfutamok után a 26. helyen végzett, majd a 4x100 méteres mix vegyesváltó tagjaként elszúrta a váltást, ami miatt kizárták az amúgy döntőbe jutó négyest a mezőnyből. Gyurta így a 200 méter mellen próbálhatott javítani, de a 2:11.28 perces idővel csak hatodik lett az előfutamában, ami a 17. helyre volt elég.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!