Bekeményített a közgyűlés, a Haladás kénytelen volt elfogadni a szigorú feltételeket

Hiába nem akart kezességet vállalni a klub vezetősége, csak azzal együtt kapnak előre pénzt a következő évi keretükből.

Szünetet tartott a tegnapi szombathelyi közgyűlés Az új közgyűlés dönt majd a mozi büféjéről, kisegítik a Haladást, megtiltották a város nevének használatát 2019. June 18. 08:18 , amikor a Haladás 150 millió támogatási kérelmét kezdték tárgyalni. Először a frakciók külön tartottak rövid megbeszélést, majd a frakcióvezető a polgármesterrel együtt értekeztek egyet.

Nem volt egyszerű a helyzet

Nem volt egyszerű a dolog, hiszen ha nem sikerül megegyezniük, akkor a futballcsapat csődközelbe kerül, de arra is vigyázniuk kellett, hogy a közvélemény ne érzékelje úgy, hogy számolatlanul tolják a pénzt a fociba. Ami egyébként országos szinten így is van.

A Haladás még áprilisban kért 150 milliós támogatást 150 millió forint kellene azonnal a Haladásnak, hogy indulhasson a következő szezonban 2019. April 29. 16:46 az önkormányzattól, a kérést azzal indokolták, hogy ha nem kapják meg ezt a pénzt, akkor a csapat nem indulhat a következő bajnoki szezonban.

Akkor azt is írtuk 150 millió forint kellene azonnal a Haladásnak, hogy indulhasson a következő szezonban 2019. April 29. 16:46 , hogy összesen mintegy 600 milliót kellene előteremtenie a kft.-nek, hogy hosszabb távon is működőképes maradjon, ez a 150 millió csak az azonnali követelések teljesítését szolgálta volna.

Szigorú feltételek

Az április végi közgyűlés Megkapta a Haladás a 150 milliót, elveszik a Szombathely nevet a propagandalaptól, leváltották Takátsné Tenki Máriát 2019. April 30. 09:45 sem fogadta lelkesen a kérést, ebben az ügyben nem volt politikai vita, a képviselők közösen, konszenzussal fogadtak el egy kompromisszumos megoldást, úgy, hogy komoly feltételeket támasztottak Csak előlegbe kapja a 150 millió forintot a Haladás, szigorú feltételek mellett 2019. May 02. 09:16 .

Egy ideig úgy tűnt, hogy megoldódnak a gondok, a csapat megkapta a licencet, igaz, közben a Haladás kiesett az NBI-ből Centenáriumi búcsú - a Haladás bukásának története 2019. May 12. 14:44 , de a másodosztályhoz is kell a licenc.

A Haladás könnyíteni akart a feltételeken

A tegnapi, június 18-i közgyűlés előtt viszont a Haladás közölte, hogy nem fogadja el a feltételeket. Kéréseiket így fogalmazták meg:

Azt kérték, hogy a támogatási szerződést az alábbiak szerint módosítsák:

  • Javasolják, hogy a felelősök megnevezése helyett a jelenlegi helyzethez vezető gazdasági események, okok feltárására irányuljon a közgyűlés által kezdeményezett vizsgálat.
  • A vizsgálatot végző személyt vagy szervezetet legalább egyszer megvétózhassa a kft.
  • A kft. a 150 millió Ft-ot szabadon felhasználható működési támogatásként szeretné megkapni külön, önálló támogatási szerződés alapján, függetlenül a korábbi, 2018. május 30. napján, a következő évekre szóló támogatásokról szóló megállapodástól, nem annak módosításaként.
  • A támogatási szerződést a Haladás Kft. és az önkormányzat kötné, nem lenne harmadik fél.
  • A Társaság kezdeményezi, hogy a 150 millió működési támogatást a következő években ne számítsák be a következő három év támogatásaiba.
  • Gyorsan kiderült, hogy ez így nem fog menni

    De még a tegnapi közgyűlés előtti egyeztetéseken kiderülhetett, hogy ez így nem fog menni, a Haladás képviselője ugyanis kijelentette, hogy elfogadják az eredeti megállapodást, csak azt szeretnék, hogy a cég vezetőinek ne kelljen kezességet vállalniuk a támogatás felhasználásánál.

    Miután ez elhangzott a tegnapi közgyűlésen, következtek az elején említett megbeszélések. Ezeknek a végén kiderült, hogy

    a közgyűlés nem hajlandó újabb kedvezményeket adni, és továbbra is kitartanak az április végén megfogalmazott, szigorú feltételek mellett.

    A Haladásnak a következő feltételeket kell teljesítenie, hogy megkaphassa a 150 milliós támogatást:

  • Csak akkor utalja át a pénzt az önkormányzat, miután a többi tulajdonos teljesítette a befizetési kötelezettségeit
  • Ez a 150 millió csak előleg, a csapat az idén 50 milliós támogatást kap, ezt is beleszámolják, valamint a 2020-ban és 2021-ben esedékes újabb 50-50 milliót, így jön ki a 150 millió
  • Vagyis, sem jövőre, sem egy évvel később nem kap a Haladás önkormányzati támogatást, mert azt az idén egy összegben megkapja a csapat.
  • A Haladást működtető céget független szakértővel világítják át
  • A Haladásnak konkrét középtávú, azaz legalább a következő idény végéig érvényes üzleti tervet kell készítenie
  • A klub tulajdonosainak készfizetési kezességet (anyagi felelősséget) kell vállalniuk. Ez azt jelenti, hogy ha a megszabott feltételek nem teljesülnek, akkor személyükben felelnek az önkormányzati támogatás visszafizetéséért
  • Arra kíváncsiak leszünk, hogy a Haladás Kft. taggyűlése elfogadja-e a közgyűlés ultimátumát.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet