Óriási meccsen egygólos vereség

Háromgólos előnyt tékozolt el a Swietelsky-Haladás VSE.

A 2012/2013-as futsalbajnokságot óriási fölénnyel, a második helyezettre 19 pontot verve nyerte meg az ETO Futsal Club. A győri csapat továbbra is bombaerős, és a bajnokság, valamint a Magyar Kupa legfőbb esélyese - azonban idén már a Swietelsky-Haladás VSE is szeretne a ligában az első négybe kerülni, valamint megismételni a tavalyi kupabravúrt.

A vasiak megerősödtek a mostani kiírásra: Zseli Dániel a kapuba, Gyurcsányi Zsolt, Szimcsák Tamás és Vidák Balázs pedig a mezőnybe érkeztek. Gyurcsányi és Szimcsák kezdett is az ETO ellen, és a 12. percben gólt is szerzett a vasi zöld-fehér csapat, a találatot a válogatott-kerettag, Horváth Péter szerezte. A szünetig nem esett több gól, így 1-0-val fordultak az együttesek.

Swietelsky-Haladás VSE - Rába ETO
Gyurcsányi mutatott irányt a Halinak. Katt a többi fotóért!
VB

A második játékrész álomszerűen kezdődött: alig másfél perc telt el és az új szerzemény, Szimcsák góljával már kettő, újabb három perc múlva a másik új fiú, Vidák találatával már három volt közte.

Hamar azonban szépített az ETO (26. perc: 3-1), ám az utolsó bő nyolc percre ismét háromgólos előnnyel fordult a Swietelsky-Haladás VSE, ugyanis Szimcsák megszerezte második gólját. 4-1 után azonban már csak a BL-induló talált a kapuba. A 34. percben Fabio hozta eggyel beljebb az ETO-t, majd Harnisch Ákos-show következett, aki három perc alatt három góljával megfordította a meccset, így az ETO hiába csak egy percig vezetett a mérkőzésen, azt a számukra a legjobbkor és elvitték a három bajnoki pontot az Aréna Savariából.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport