Halálos baleset Szentgotthárdnál – árokba sodródott a friss jogosítványos sofőr

A balesetben egy 16 éves lány súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A kórházba szállítását követően belehalt a sérüléseibe. A 17 éves sofőr is súlyosan megsérült a felborult autóban.

Magyarlak felől Szentgotthárd irányába tartott egy Opel személygépkocsi szerdán este a 7454-es úton.

Szentgotthárdi tűzoltók a halálos baleset helyszínén
TM/Nyugat.hu

Egy enyhén balra ívelő kanyar után a gépkocsi vezetési rutinnal még nem rendelkező sofőrje a menetirány szerinti jobb oldalon padkára futott, majd egy hirtelen kormánymozdulat után átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahol a gépkocsi hátulja árokba csúszott.

A gépkocsi még hosszan sodródott így, a két első kerekével az aszfalton, majd felborult és egy fa mellett állt meg.

Nem féknyomot, hanem az első kerekek oldalirányú csúszásának a nyomát jelöli a rajz az aszfalton
TM/Nyugat.hu

A gépkocsi utasát, egy 16 éves lányt a gépkocsi mellett találtak meg. Az egyelőre nem tisztázott, hogy kiesett az autóból, vagy a súlyosan sérült sofőr segítette ki.

A mentők az életveszélyesen sérült lányt a szombathelyi kórházba szállították, ahol nem sokkal később életét vesztette.

Halálos kimenetelű baleset helyszíne, Szentgotthárd közelében, a 7454-es úton
TM/Nyugat.hu

A 17 éves sofőr néhány hónapja rendelkezik vezetői engedéllyel.

Magyarlaki tűzoltók indulnak vissza a halálos baleset helyszínéről
TM/Nyugat.hu

A helyszínre szentgotthárdi és magyarlaki tűzoltók vonultak. A helyszíni szemle teljes útlezárás mellett zajlott.

Az aszfalton a szokatlan mintázatot a felborult autó első kereke hagyta
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló