A hétvégén a hamburgi Vb-n lép ringbe a kőszegi Hámori Ádám

Az ökölvívó a maximálisat szeretné kihozni magából.

Kedden utazott el a hamburgi ökölvívó Világbajnokságra a magyar válogatott. A három tagú csapatban helyet kapott a kőszegi Hámori Ádám is.

Erdei Zsolt a szövetség elnöke a boxing.hu-nak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy kellemes meglepetést bármelyik sportoló okozhat, felesleges terheket azonban ő nem tesz a fiúk vállára.

Hámori Ádám
Hámori Ádám Facebook

– Nekem a csapattal szemben az az elvárásom, hogy mindenki hozza ki magából a maximumot, és úgy jöjjön le a szorítóból, hogy nem maradt benne egyetlen másodperc sem. Olyasmit nem szeretnék látni, hogy az illető egy vesztes meccs után úgy távozik a ringből, hogy még benne maradt egy-két menetre való energia – mondta Erdei Zsolt amatőr és profi világbajnok, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke, aki kikísérte a Liszt Ferenc Repülőtérre a hamburgi elit világbajnokságra elutazó, Kovács Richárd (64 kg), Harcsa Zoltán (75 kg) és Hámori Ádám (91 kg) alkotta csapatunkat, s amelyet ifjabb Balzsay Károly szövetségi kapitány, továbbá Alvics Gyula és Nagy Lajos edző kísér, s Oláh Attila csapatvezető irányít. – Persze, ha a bokszolónk úgy is nyert, hogy nem kell kiadnia magából mindent, az is rendben van, de azt szeretném, ha beleadna apait-anyait, életre-halálra küzdene, kihozná magából tudása, képességei legjavát.

Hámori Ádám is nyilatkozott a szövetség weblapjának, ő azt mondta, hogy érettebb versenyzést vár el magától.

– Sokszor az ösztöneimet követem, s ezen változtatnék, szeretnék a korábbiakhoz képest sokkal tudatosabb lenni, amire már kellően érett vagyok, mert szerintem sokkal letisztultabb a fejem.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport