Döntőt játszana a Haladás Crushers

A szombathelyi amerikai futball csapat veretlenül, 88:18-as pontmutatóval az élen zárta a csoportmeccseket, az első helyről vághat neki a helyosztóknak. Vasárnap Ausztriában folytatódik az American Football Academia Kupa.

Az American Football Academia Kupa 3. fordulójában a Haladás Crushers az osztrák AH Gladiators együttesét fogadta Gyöngyösfaluban. Kovács Miklós együttese 30-12-es félidő után 44-12-re nyert.

– Kemény meccs volt, az eleje volt a legkeményebb – kezdte a meccs értékelését Kovács. Azt azért tudni kell, hogy az osztrákok létszámgondokkal küzdenek, ezért voltak, akik végig játszották náluk az egész meccset, defense-ben és offense-ben is folyamatosan fent voltak a pályán. Addig, amíg a fáradtság nem jött elő náluk, partiban voltak velünk. Mi azért lényegesen többen voltunk, 12-13 cserével többünk volt. Ez döntött. Vezettünk 8-0-ra, aztán fordítottak 12-8-ra. Miután 16-12-re elhúzztunk, onnantól kezdve helyre állt az egyensúly.
Szeretnénk vasárnap is nyerni, hogy döntőt játszhassunk. Egyelőre csak ez a célunk, nem tekintünk előbbre.

Haladás Crushers - AH Gladiators
Hani Tibor, a Kőszeg és Vidéke tudósítójának képgalériája

A szombathelyiek ezzel veretlenül, 88:18-as pontmutatóval zárták a csoportmeccseket, az első helyről vághatnak neki a helyosztóknak.
Miután mindenki játszott mindenkivel, a 4. fordulóban az első az utolsóval, a második pedig a harmadikkal csatázik, és a két győztes kerül a döntőbe.

Vasárnap a Gladiators lesz a házigazda (Loipersdorf bei Fürstenfeld, Dietersdorf 175).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport