Ma hajnalban három új játékossal sikerült megállapodnia az Egis Körmend vezetőségének, így a jelenleg is a magyar válogatottal készülő Ferencz Csaba és Csorvási Milán nélkül, de a teljes légiós kontingenssel kezdheti meg az alapozást Teo Cizmic csapata.
Hármas-négyes poszt: Jordan Loveridge
A 198 cm magas, 3-as és 4-es poszton bevethető Jordan Loveridge a PAC 12-konferenciában vitézkedő Utah egyetem játékosaként fejezte be a mögöttünk álló szezont. A 23 éves erőcsatár, már elsőévesként is komoly szerepet kapott a Salt Lake City-i csapatban, 32 mérkőzésen 12.1 pont és 7.0 lepattanó állt a neve mellett. A nagyon jó tripladobóként elkönyvelt kosaras a további három egyetemi szezonja során is meghatározó játékosa volt csapatának. Harmadévesként a legjobb 16 egyetemi csapat közé jutottak, Loveridge 36 mérkőzésen 11.6 pontot, 3.8 lepattanót és 1.7 gólpasszt átlagolt.
Négyes-ötös poszt: Terry Allen
Szintén első európai szezonját kezdi meg Körmenden a Houston-ból érkező Terry Allen, aki a 4-es és szükség esetén az 5-ös poszton lehet hasznára a vasiaknak. A 203 cm magas és 109 kg súlyú erőcsatár a szintén nagyon erős Atlantic 10 konferenciában, a Richmond egyetem – itt játszott Josh Duinker is – végzőseként 17.1 pontos és 7.7 lepattanós átlagot produkált, így nem meglepő módon meghívást kapott az elődraftként is emlegetett Portsmouth Invitational Tournament-re, ahol a legjobb végzős játékosok mutathatják meg tudásukat az NBA csapatok és tengerentúli klubok megfigyelőinek. Allen ezen a tornán 3 mérkőzésen lépett pályára, 9.7 pont és 5.7 lepattanós teljesítménye elég meggyőző volt ahhoz, hogy meghívást kapjon az NBA nyári ligájába is, ahol 4 meccsen lépett pályára a Utah Jazz színeiben.
Utolsó egyetemi évében 31 mérkőzésen 17.1 pontot, 7.7 lepattanót és 2.1 gólpasszt átlagolt.
Kettes-hármas poszt: Lenzelle Smith
A két újonc mellett egy már Európát is megjárt hátvéd, Lenzelle Smith lehet a csapat ötödik légiósa, aki a korábban bejelentett másik két amerikai mezőnyjátékossal együtt hivatott pótolni az előző szezon sikeres trióját. Elsősorban a kettes poszton érzi otthon magát, de szükség esetén hármast is tud játszani és képes irányítani is.
A 25 éves, 193 cm magas játékos szintén komoly egyetemi karrierre tekinthet vissza, hiszen a nagyon nagynevű Ohio State csapatának tagjaként 2011-ben és 2013-ban a BIG 10, a legerősebb konferencia győzteseként fejezte be a szezont, 2012-ben a legjobb 4, 2013-ban pedig a legjobb 8 egyetemi csapat közé jutott.
Lenzelle első profi szezonját a D-ligában töltötte, 47 mérkőzésen 7.3 ponttal, 3.4 lepattanóval és 2.2 gólpasszal segítette az Erie Bay Hawks csapatát. Tavaly nyáron ő is meghívást kapott az NBA nyári ligájában, ahol 5 mérkőzésen 3.0 pont, 3.6 lepattanó és 2.0 gólpassz került a neve mellé az Orlando Magic színeiben. Első európai szezonja során két csapatban szerepelt az olasz másodosztályban. A harmadik ligába kieső La Briosa Barcellona együttesében 19 meccs során 16.0 pont, 6.7 lepattanó, 2.5 gólpassz és 1.5 szerzett labda, további 4 mérkőzésen, a rájátszásban, az U.S. Basket Recanati csapata tagjaként pedig 18.5 pont, 4.5 lepattanó, 2.8 gólpassz és szintén 1.5 szerzett labda volt az átlaga.
A csapat már hétfőn este megkezdi a munkát Teo Cizmic vezetésével. Hencsey Tamás az U16-os válogatottal a korosztályos Eb-n dolgozik, de augusztus 21-től ő is csatlakozik a stábhoz, amely az első három napon zárt kapuk mögött tartja az edzéseket, kérik a szurkolók megértését! - adta hírül az Egis Körmend hivatalos közleménye.
Nyári játékosmozgás az Egis Körmend csapatánál:
Érkezett/Érkezhet: Jordan Loveridge (Utah State University - USA), Terry Allen (Richmond University - USA), Lenzelle Smith (U.S. Basket Recanati - Olaszország), Gerry Blakes (Arizona State University – USA), Tyler Larson (BK Jekabpils - Lettország), Csorvási Milán (Alba Fehérvár), Horti Bálint (PVSK)
Maradt: Ferencz Csaba, Molnár Levente, Németh Ákos, Doktor Péter, Márton Ádám, Márton László, Teo Cizmic (edző)
Távozók/Távozhat: Trey McKinney-Jones (?), Wesley Channels (Kangoeroes Willebroek - Belgium), Joshua Duinker (Regatas Corrientes - Argentína), Cole Dickerson (KK Mornar Basket Bar - Montenegró), Parrish Petty (?), Tóth Norbert (Falco), Farkas Attila (DEAC), Lakosa Zsolt (Szeged), Bordács Soma (?).