Kajdacsy Viktória, Gál Enikő és Gál Róbert is éremmel tért haza.
Az olaszországi Lecce-ben rendezték meg az International Competition Karate and Kick-boxing elnevezésű nyílt nemzetközi karate versenyt, melyen hat ország 450 karatékája mérte össze tudását. Megyénket a „Leo” Karate-do SE képviselte három fővel.
Kata (formagyakorlat) versenyszámban a 12-14 évesek között Kajdacsy Viktória a dobogó legfelső fokára állhatott fel, az 50 évnél idősebbeknél Gál Róbert ezüstérmes lett, kumite (küzdelem) versenyszámban pedig Kajdacsy Viktória aranyéremmel zárt, míg Gál Enikő bronzérmet szerzett.
Kajdacsy Viktória, Gál Róbert és Gál Enikő
Csapatban a házigazdáknál egy lány lesérült, így Gál Enikő lett az olasz csapat harmadik tagja. Egészen a döntőig meneteltek, ahol az angoloktól vereséget szenvedtek, így Gál egy ezüstéremmel is gazdagodott.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!