Hatalmasat ment az Egis Körmend Bulgáriában

Pedig volt, hogy 18 ponttal is vezettek már a házigazdák.

Tetemes hátrányba került az Egis Körmend az első félidőben, de egy nagy hajrával és Davis büntetőivel végül megnyerte a meccset.

7-0-s futással kezdett a bolgár BC Balkan, Touyo zsákolása jelentette az első körmendi pontokat. Az MTE is kezdte felvenni a találkozó ritmusát, olyannyira, hogy Wright duplája után már náluk volt az előny (7-8), innentől viszont a hazaiak irányították a játékot. Kesar kosaraival 18-13-ra lépett meg csapata, és bár próbáltak zárkózni Ferenczék, de nem tudtak közelebb férkőzni ellenfelükhöz a negyed végére (24-19).

8-0-val kezdte a második etapot a Balkan (32-19), a magyar csapat majd’ három percig kosárképtelen volt. Fanning büntetőivel megtört a csend, majd Ferencz volt eredményes kintről, de a védekezéssel volt gondja a Körmendnek, nem is kevés. A támadás is akadozott, sokat kapkodtak Gasper Potocnik tanítványai, amit a bolgárok jól használtak ki. Ivanov 2+1-es akciója után tizenöt (46-31), Brooks pontjai után pedig már tizennyolc is volt a differencia a két együttes között (51-33). Bár Wright büntetői révén faragott hátrányán a Körmend, így is tetemes hátrányuk volt a nagyszünetben (51-35).

Wirght hármasa nyitotta a második félidőt (51-38), de a Balkant ez nem zavarta meg, Washington kosara után újfent tizennyolc volt közte (58-40). Elkezdte a felzárkózást a Körmend, látszott rajtuk a félidei „fejmosás”, sokkal koncentráltabbak voltak Davisék. Előbb Fanning, majd Csorvási talált be, tízen belülre zárkózott a magyar csapat (60-51). Ferencz Csaba hatalmasat játszott, két triplát is elsüllyesztett a játékrész végéhez közeledve, kulcsszerepe volt abban, hogy a botevgradi-fór hétre csökkent (67-60).

BC Balkan Botevgrad – Egis Körmend 83-84
A meccs első felében nem a Körmendek állt a zászló - Klikkre még több fotó nyílik!
fiba.com

Jobban kezdte a záró etapot a Balkan, 4:40-nel a vége előtt még 75-66-ra vezettek. Nem örülhettek azonban sokáig, hiszen Fanning és Hollins is betaláltak a triplavonalon túlról, már csak három pont volt Ferenczék hátránya (75-72). Hollins nagyon elkapta a fonalat, faulttal együtt is bevágott egy hármast, a plusz büntetőt sem rontotta el, hosszú idő után először vezetett a Körmend (75-76). Hol az egyik, hol a másik félnél volt az előny, így haladtunk egészen 80-80-ig, ekkor Brooks köszönt be távolról. Ferencz duplája célba ért, majd egy jó védekezés után Davist faultolták, mehetett büntetőzni az amerikai. Mindkettőt a helyére küldte, de volt még hét másodperce megnyerni a meccset a hazaiaknak. Előbb Brooks, majd Washingotn kísérlete jött le a gyűrűről, így tehát óriásit fordítva nyert a Körmend 84-83-ra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport