Hende Csaba tavaly még gratulált a Falco-gyárnak a környezetvédelmi erőfeszítéseiért

A volt miniszter most aláírásokat gyűjt, a gratulációt pedig letagadta hétfői sajtótájékoztatóján. Videón bizonyítunk.

A Falco-gyár tavaly áprilisban avatott új üzemcsarnokot Ismét a kapuban demonstráltak a Falco üzemcsarnok-avatóján (Frissítve!) 2014. May 08. 16:20 . Miközben bent a gyár vezetői és a városi politikusok ünnepelték az új csarnokot, kint a lakosság és az LMP tüntetett a gyár környezetterhelése ellen. Bent a fejlesztésnek örülő beszédet mondott többek között Harangozó Bertalan, kormánymegbízott, Puskás Tivadar, polgármester, Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés akkori elnöke.

Mint kiderült, meghívták Hende Csaba, akkori honvédelmi minisztert is, aki levélben mentette ki magát, de gratulált is a fejlesztéshez. A levelet az ünnepségen felolvasták, ilyen kifejezések vannak benne:

a Falco új, nagyszerű teljesítménye

, aztán

világszínvonalú technológiával működő üzem

és a végén:

külön köszönöm, hogy a környezetvédelem területén is nagyot lépett előre a gyár

.

Mindez az alábbi videóban megnézhető, meghallgatható. Benne van az összes beszéd, Hende Csaba levelét 8:55-kor kezdik felolvasni:

Videó a Falco-gyár ünnepségéről

Hende Csaba hétfőn tartott sajtótájékoztatót Hende Csaba sem tudja, mi lesz a sorsa a kvótarendszer elleni petíciónak 2015. November 09. 18:24 a szombathelyi Fő téren, ahol a menekültkvóták elleni petíciót jelentette be, de beszélt a Falco-gyár környezetterhelése ellen indított aláírásgyűjtésről is. Amikor egy kolléga megkérdezte, tavaly miért gratulált a gyár fejlesztéséhez, Hende tagadott, hogy nem volt ilyen.

A Falco-gyár ellen indított petíció hátteréről itt írtunk Háttéralku a Falco-gyárral - Hende Csaba biztosra megy az aláírásgyűjtéssel 2015. October 14. 15:29 , ezen a lakossági főrumon A szombathelyi Falco-gyár kiteregeti a szennyest 2015. October 19. 22:10 pedig a gyár egyik vezetője jelentette ki, hogy Hende politikai haszonszerzés miatt támadt a gyárra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet