A Szombathely-Oberwart (Felsőőr) közötti vasúti közlekedés újraindítása már régóta beszédtéma Nyugat-Magyarországon, ami hol elhal, hol újult erőre kap.
Most éppen ez utóbbinak lehetünk tanúi, miután osztrák politikusok és magyar civilek szerint – egy, a régi pályaszakaszra tervezett kerékpárút miatt – most vagy soha helyzet alakult ki.
Lapunk múlt pénteken
foglalkozott részletesen
Most vagy soha? - Ismét mozgásban a Szombathely-Oberwart vasút ügye
2021.
March
05.
07:04
a kérdéssel, megszólaltatva
Georg Rosner
felsőőri polgármestert is.
Az írás nyomán Bana Tibor független Vas megyei képviselő kérdéssel fordult Bana Tibor írásban kérdezi Szijjártót a Szombathely-Oberwart vasútról 2021. March 07. 06:19 Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez, aki várhatóan ezen a héten válaszol a felvetésekre.
Lapunk időközben megkereste az ügyben Hende Csabát is, Szombathely országgyűlési képviselőjét (Fidesz), aki írásban válaszolt kérdéseinkre.
Kereste-e már valaki ez ügyben?
Igen, az egyik magyar kezdeményezővel, ifj. Cseri Tivadar úrral hosszan beszéltünk telefonon néhány hete az ügyről.
Mi a véleménye a projekt szükségességéről és realitásáról?
A rendszerváltozás óta többször felmerült a vasútvonal helyreállításának ügye.
Én minden alkalommal támogattam az ügyet, hiszen Szombathely számára egyértelműen előnyös lenne, ha közvetlen vasúti kapcsolat létesülne városunk és Felsőőr között.
Az első kudarcba fúlt vasútépítési kezdeményezések után megépült az első Orbán-kormány idején magyar és osztrák oldalon is az elkerülő út. Ezzel közúton gyorsan (30 perc) elérhetővé vált számunkra Felsőőr és az A2-es autópálya is közvetlen Bécs-Grác autópálya eléréssel.
A schengeni zónába való belépésünk a belső határellenőrzés felfüggesztésével tovább javította a két város közti közlekedést, rövidítve az átlagos menetidőt. Sajnos, a 2015-ös menekültválság és most a koronavírus-járvány megszüntette az előnyös helyzetet. De remélhetjük, hogy a járvány legyőzése után helyreáll a kedvező helyzet.
A kérdés jelenleg egy belső osztrák politikai vita (SPÖ kontra ÖVP) mentén merült fel újra.
Aktualitását az ott még meglévő sínszakasz felszedésének terve adja. Nálunk évtizedekkel ezelőtt megtörtént a sínek felszedése. Vagyis nem ugyanaz a helyzet nálunk, mint az osztrák oldalon.
Más dolog egy meglevő pályán újraindítani a vasúti közlekedést, és teljesen más költségei vannak egy vadonatúj pálya megépítésének a magyar oldalon. (Amit az osztrákok most mérlegelnek, az nálunk már meg is történt, lásd Sé-Szombathely kerékpárút.)
Egyszerűen más a matek. Költség-haszon elemzést mindenképpen kell végezni, de az eredmény eltérő lesz a mondottak miatt a két oldalon.
Harminc évvel ezelőtt merült fel először a gondolat. Azóta sok víz lefolyt a Pinkán és a Perinten is.
Mások a gazdasági, társadalmi, munkaerőpiaci és – a közúti elkerülő kapcsolat megépülésével – a közlekedési viszonyok is.
A kérdés ismételt, tudományos igényű feldolgozása szükséges azért, hogy megalapozott és egybehangzó döntés születhessen mindkét oldalon. A szükségesség és a realitás kérdéseire csak így szabad válaszolni.
A gondolat megszületése óta támogatom a Szombathely-Felsőőr vasútvonal újjáépítését. Számos alkalommal volt módom ezt kinyilvánítani az elmúlt években.
A város fejlődése szempontjából van három olyan nagy infrastrukturális fejlesztés, amelyek sorsdöntő jelentőségűek. A Szombathely-Kőszeg gyorsforgalmi út, az északkeleti elkerülő út és a Szombathely-Egyházasrádóc gyorsforgalmi útszakasz tervezési, előkeszítési szakaszban tart, minden erőmmel a gyorsításukért küzdök. Ezek a megépítendő utak megkoronázzák majd az M86-os megépítésének hatalmas művét. Szombathely ezek által Budapest után Béccsel és Gráccal, valamint az Adria horvát, szlovén és olasz partvidékével is közvetlen összeköttetésbe kerül. Ehhez persze más tervezett gyorsforgalmi utaknak (Körmend-Zalaegerszeg, M8-as Körmend-országhatár) is meg kell épülniük.
Tervez-e lépéseket tenni az ügyben?
A Szombathely-Felsőőr vasútvonal újjáépítése nagyszerű volna, bizonyára hozzá tudna sokat tenni mindkét város és vidéke fejlődéséhez.
Ha valamikor, most van itt a pillanat, amikor még értelmesen felvethető a kérdés. Az Európai Unió új hétéves költségvetése és az ún. Újjáépítesi Alap olyan hatalmas fejlesztési forrásokat tartalmaz, amelyekbe akár egy ilyen, regionális érdekű vasúti fejlesztés is beleférhet.
Ezért is örülök, hogy osztrák politikusok és lelkes magyar civilek újra felvetették a kérdést. Kész vagyok bekapcsolódni a további tisztázó beszélgetésekbe és egyeztetésekbe. Amennyiben a közbölcsesség a vasútvonal megépítését tartja majd indokoltnak, mindent meg fogok tenni a cél érdekében.