Hétvégén ismét az ökölvívásé volt a főszerep Kőszegen

Immár tizedik alkalommal került megrendezésre a Jurisics Kupa-Jótékonysági Boxgála, ami egyben négy nemzet kupája is volt.

A kétnapos megmérettetést a Mozdulj Kőszeg-Testnevelés óra Erdei Zsolttal elnevezésű rendezvény nyitotta pénteken 11:00-kor. Rengeteg kőszegi iskolás látogatott a kőszegi Fő térre, ahol Erdei Zsolt vezetésével közösen mozoghattak egy jót.

Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

A bemelegítést és futást követően kezdetét vette a kvízjáték, a feltett kérdésekre adott helyes válaszokért cserébe pedig ajándék járt. Majd a program zárásaként tortával ünnepelték Erdei Zsolt és Dorkó Péter születésnapját.

Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Délután megkezdődtek az ökölvívó mérkőzések. A X. Jurisics Kupán összesen 44 mérkőzésen csaptak össze egymással a hazai ökölvívó egyesületek versenyzői, utánpótlás korcsoporttól egészen az elit korcsoportig.

A Négy Nemzet Kupájának keretein belül pedig 29 mérkőzés során magyar, osztrák, horvát és lengyel válogatott ökölvívók szálltak szembe egymással.

Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

A kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület ökölvívói közül nyolcan léptek kötelek közé. Gombai Dominik, Pesti József és Milos Mátyás jó hangulatú edzőmérkőzéseket vívtak, így ez egy remek alkalom volt arra, hogy felkészüljenek az előttük álló versenyekre.

Milos Rózsa és Pesti Gabriella keményen bokszoltak, igyekezték túlszárnyalni ellenfeleiket, de sajnos ez nem bizonyult elégnek, vereséget szenvedtek.

Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Buza Rómeó, Szoták Titusz és Hámori Ádám szép, technikás bunyót produkáltak. Ennek meg is lett az eredménye, mindhárman győztesen hagyták el a szorítót.

Hámori Ádám a válogatott tagjaként mindkét napon külföldi ellenféllel szemben mutathatta meg tudását. Remek teljesítményének köszönhetően elnyerte a legjobb hazai ökölvívónak járó díjat is.

Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

De az idei Jurisics Kupa nem csak az ökölvívásról szólt. Adománygyűjtéssel kötötték ugyanis egybe a nagyszabású rendezvényt, hogy támogassák Katona Olivér gyógykezelését.

X. Jurisics Kupa-Jótékonysági Boxgála Kőszegen
Még több képért kattints!
Fitt-Box Ökölvívó Egyesület
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport