Sikeresen hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre Észak-Korea - jelentette be az észak-koreai állami tévé. Az észak-koreai hírügynökség azt állítja, hogy a most tesztelt atomtöltetet a nagy hatótávolságú rakétájukhoz használhatják.
Az állami média közlése szerint hidrogénbombát robbantottak, ami szakértők szerint tízszer nagyobb erősségű, mint az az atombomba, amit az amerikaiak dobtak Nagaszakira a második világháborúban.
A kísérlet a föld alatt történt, és két mesterséges földrengést idézett elő. Az első rengés, amelynek erősségét 5,3 és 6,3 között mérték a különböző földrengéstani intézetek, körülbelül 10 kilométerrel a felszín alatt indult el, a második pedig, amely a kínai intézet szerint 4,6-es erősségű volt, közvetlenül az első felett, a földfelszínről indult ki, nyolc perccel később - írta az MTI.
A dél-koreai hadseregben riadót rendeltek el, és műveleti készültségbe helyezték a nukleáris válságokra reagálni hivatott egységet. Mun Dzse In dél-koreai elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot. Észak-Korea legutóbb tavaly szeptemberben hajtott végre kísérleti atomrobbantást, a mai volt a hatodik sikeres atomkísérletük.
A kommunista rezsim a hét elején sikeresen tesztelt egy ballisztikus rakétát
Észak-Korea rakétát lőtt át Japán felett 2017. August 29. 09:12 , ami átrepült Japán felett, majd az óceánba csapódott.
Címlapképünk illusztráció.