Hitelből áll neki vasutat fejleszteni Lázár János

Az első ütemben közel 500 kilométernyi magyar vasúti pálya újul majd meg.

Hitelt vesz fel a kormány Európai Beruházási Banktól a vasút fejlesztésére - derült Lázár János közlekedési miniszter egy Facebook-bejegyzéséből. Lázár itt azt írta, hogy hivatalosan is beadták az EIB-nek a vasútfejlesztési forrásokra vonatkozó hitelkérelmet, így hamarosan kezdetét veheti az 5 pontos közlekedési akcióterv egyik legfontosabb elemének - a vasútpálya-felújításoknak - a megvalósítása.

Az augusztusban meghirdetett 5 pontos közlekedési akcióterv sürgősségi beavatkozásokat és hosszabb távú, valódi terápiás lépéseket egyaránt tartalmaz. A 800 milliárd forintos infrastruktúrafejlesztési program egyik felét Magyarország kormánya biztosítja, a másik felét pedig az Európai Beruházási Bank (EIB) hiteléből finanszírozzuk majd. Ez szerves része annak az 1200 milliárdos, 10 éves vasútfejlesztési csomagnak, amely a magyar kötöttpályás közlekedés komplex megújítását célozza - részletezte a miniszter.

Az is kiderült, hogy az első ütemben végrehajtott fejlesztések során közel félezer kilométernyi magyar vasúti pálya újul majd meg. Már persze akkor, amikor megérkezik a pozitív válasz az EIB-ből.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság