Vasárnapig hőlégballonok tarkítják Szombathely egét, naponta két versenyt is rendeznek. Ilyen volt pénteken reggel.
Pénteken reggel már a levegőben voltak a ballonok, ugyanis a kiírás szerint reggel és délután is versenyeznek a pilóták. Aki az oladi dombon lakik ezt láthatta hét órakor:
Később a hőlégballonok a reptéren szálltak le, viszonylag "hamar" lerepülik az etapot. Közelről biztosan izgalmasabb, mint lentről nézve:)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!