Hollósi Frigyes-díjat alapított a Kőszegi Várszínház

A közönség szavazatai alapján ítélik oda.

"Kedves Közönségünk, Barátaink, Színháziak! Vigyék, vigyétek a hírét: HOLLÓSI FRIGYES-DÍJAT ALAPÍTOTT A KŐSZEGI VÁRSZÍNHÁZ A MEGNYITÁSÁNAK 40. JUBILEUMA ALKALMÁBÓL.

Idén először osztjuk ki a díjat annak a színművésznek, akinek az alakítása - a Kőszegi Várszínház nyári előadásaiban - a leginkább tetszett a közönségnek. Ugyanis a nézők szavaznak a Hollósi Frigyes-díjról. Ő mondta mindig: "Ha nincs közönség, nincs színház."

Hollósi Frigyes a Kőszegi Várszínház BARÁTJA volt. Csupa nagybetűvel. Tizenhét nyáron át játszott itt. Idén lesz (már) tíz éve, hogy sajnos nincs köztünk. Ezt még mindig nehéz leírni. Jelen volt az életünkben. Helyesbítünk: Hollósi Frigyes jelen van az életünkben. Mindig gondolunk rá, mindig emlékezünk rá. Lehet kapni nálunk a Hollósi-kávét: hosszú kávé két cukorral hideg tejjel. Így itta. Most egy színházi díjjal is őrizzük a nevét, az emlékét. Drága Frici, nem felejtünk, szeretünk.

Kedves Nézőink!

Önök szavazhatják meg, ki kapja a színművészek közül a Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház valamely előadásában nyújtott alakításáért. Egy díjat osztunk ki a nyár végén a voksok alapján. A lényeg: a Kőszegi Várszínház valamely előadására váltott jegy hátoldalára kell ráírni a színész vagy színésznő nevét, és a szavazó emailcímét is. A szavazatokat egy kis ládába kell bedobni, ez jól látható helyen lesz a színház bejáratánál. Köszönjük, hogy szavaznak. Emlékezzünk közösen Hollósi Frigyesre!" - írja a színház Facebook-oldalán.

Hollósi Frigyes
Facebook

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra