Hosszú Katinka megvédte címét 200 méter vegyesen

Mindezt a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek második napján.

A háromszoros olimpiai bajnok a hétfői döntőben 2:07.53 perces idővel csapott célba, megszerezve ezzel saját maga nyolcadik, a magyar úszósport 29. nagymedencés aranyérmét.

A 30 éves magyar versenyző vasárnap, az előfutamok során minden idők legjobb délelőtti idejét úszta (2:07.02), majd az elődöntőben is egyedüliként került 2:08 perc alá (2:07.17). Hétfőn a délelőtti előfutamokban a szám olimpiai bajnokaként visszalépett 100 méter háton, ezzel is jelezve, hogy célba veszi kazanyi, 2:06.12-es rekordját.

MTI/Kovács Tamás

A rajt után a pillangót követően még csak a negyedik volt, a hát után viszont már másodiknak fordult, mellen pedig ellépett a mezőnytől. Nem volt kérdés, hogy gyorson már nem érik utol, a világcsúcs viszont nem volt elérhető közelségbe, de így is nagyon simán győzött.

Hosszú – aki sorozatban negyedszer nyerte meg ezt a számot – a magyar küldöttség második dobogósa a Koreai Köztársaságában, korábban a nyíltvízi úszók 5 kilométeres számában Rasovszky Kristóf diadalmaskodott.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport