Sajnos, a bolgárok nagyon erősek, és annak ellenére, hogy nem rendelkeznek Moháccsal, Trianonnal, Gyurcsánnyal és Orbánnal, már harmadik éve az érzésük az, hogy nekik a legszarabb a világon. A második helyen álló örményeket sem lesz könnyű behoznunk, mert ők genetikailag magukban hordozzák a népirtás emlékét, csoda-e hát, hogy az anyák az azeri baltás gyilkossal ijesztgetik a piciket, ha nem akarnak időben elaludni. A harmadik helyen álló Kambodzsának még mindig napalmszaga van, míg Haitit, amióta elűzték a véres kezű diktátorokat, természeti katasztrófák sújtják. Amire büszkék lehetünk: megelőzzük Macedóniát és Iránt.
Nyáron Macedóniában jártam, és Kumanovo sötét utcáin sétáltam. Ott tudtam meg, hogy a városban élő emberek nem dolgoznak munka híján, de szerencsére van munkaerőkereslet Afganisztánban, a városból is dolgoznak kb. húszezren a táliboktól izgalmas országban. Mosolyogva mesélik, hogy szokásban van köztük egy bibliai idézet Jétustól – fejedről egy hajszál el nem vész – csak ők még hozzá teszik, mert a fejedet vágják le.
Irán nekem tetszik, persze, könnyű nekem, férfi vagyok, nem kell magamat tetőtől talpig betekerni egy sötét vászonba. De az irániak azért érzik magukat jobban minálunk, mert buták. Az ország atomprogramján dolgoznak, ahelyett, hogy beszereznének egy Széles féle gravitációkapcsolót. Ha ez így megy tovább, félő, hogy a perzsák lecsúsznak a pesszimizmus BL-döntőjéről, vagyis jót tenne számukra egy tömeges kivégzés házasságtörés okán.
A Gallup arra is rákérdezett, vajh mi lehet ennek az oka? Ezek a rosszkedvű kisemberek, olyanok, hogy mindig mást hibáztatnak, főleg a kormányukat, amelyik korrupt. A felmérés legmegdöbbentőbb adata, hogy a kilenc döntős ország közül messze magasan mi magyarok gondoljuk azt, hogy ez nem így van, nem a mutyi az oka, hanem más. Orbán Viktor, mint egy fényes fejsze, mosolyog. Nyomorúságunk oka a szomszéd, aki mindig bömbölve hallgatja a vízállásjelentést. A postás, aki megharapta a kutyát. Az anyós. Pedig nem is cigány.
Vagyis a magyar, ha pesszimizmusról van szó, nem ismeri a tréfát, nem is szereti. Csak evvel magyarázható, hogy a tíz között nálunk a legmagasabb a GDP. De a mi lelkünket nem lehet pénzért megvenni. Ha lehetne, akkor lenne magyar foci, amely boldoggá tenne minket. Eddig hiába öltünk több száz milliárdot a népboldogításba, a pénz csábításának ellenálltak fejlődés terén a focisták, és az őket (nem) nézők. De Matolcsy keményen dolgozik azon, hogy a GDP hosszú távon csökkenjen, tehát még húsz év Orbán-kormányzás, és számolhatunk tudati fejlődéssel. Valószínűen mi is gyanakodni kezdünk a regnáló hatalom bűncselekményeire. A rezsicsökkentésből fakadó ellenség, a szolgáltatók, addigra elhagyják az országot, és Mészáros Lőrinc maga gondoskodik arról, hogy mindenkinek legyen gumicsizmája, és cérnakesztyűje, ha jókedvében ünnepelni akarnak a magyarok.
A másik lehetséges út, hogy javítsunk a mérlegünkön, ha a gonosz Európába kiáramló magyar munkaerő pesszimizmusával megfertőzi az idegen lelkeket. Sajnos, sok közöttük a hazaáruló, vagyis ha egy kicsit több pénzt keres, mint ami kenyérre kell, azonnal jobban érzi magát. Pfúj.