Nemrég érkezett szerkesztőségünkbe egy levél, ami egy érdekes felsőszölnöki esetről számol be. Történt ugyanis, hogy 2018. február 14-én a község képviselő testülete határozatban fogadta el és ezzel együtt meg is bízta a polgármestert, Ropos Gábort, hogy szerződést kössön az Időkép Zrt.-vel.
Olvasónk leírta, hogy az ülésen bemutattak egy szerződéstervezetet, ami természetesen bekerült a közgyűlés jegyzőkönyvébe is. Ebben a szerződésben szerepel egy beruházás is, aminek maximális értéke 2,5 millió forint + ÁFA és a János-hegy régióban található kilátót választották a megvalósítás helyszínéül. A jegyzőkönyv ide kattintva érhető el és a 13. melléklet tartalmazza a szerződést.
Azonban a véglegesen megkötött szerződés alapjaiban más, mint amit a képviselő testület elfogadott, nincs benne szó a 2,5 millió forint értékű fejlesztésről, vagy egyéb ellentételezésről, ezen kívül felmondás esetén is az önkormányzatnak kéne mindent fizetnie. A szerződés itt érhető el. Ezt a szerződést az aláíró úgy írta alá, hogy nem volt arra felhatalmazása
– jelezte olvasónk.Azt is elmondta, hogy
az ügyben a Körmendi Rendőrkapitányság szeptember óta nyomozást folytat, nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt.
Ezért felkerestük a Körmendi Rendőrkapitányságot és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot is, hogy megkérdezzük, valóban nyomoznak-e az ügyben. Előbbitől nem kaptunk választ, a főkapitányságról viszont a következő válasz érkezett:
Igen, de tekintettel arra, hogy folyamatban lévő eljárásról van szó, nem áll módomban bővebb információt adni.
Aztán felkerestük a polgármestert is, és itt vált csak igazán érdekessé a történet. Ropos Gábor ugyanis teljesen megdöbbent, tőlünk értesült arról, hogy nyomozást indítottak az önkormányzat ellen.
Nem tudok rendőrségi ügyről. Építkezés nem történt, egy tornyot állítottak fel. Az önkormányzattól csak annyit kértek, hogy ő is hozzájárul-e. Nem mi vagyunk a terület tulajdonosai, magánkézben van. Mi arról nem tudunk, hogy rendőrségi ügy van ebből. Ez egy érdekes történet, mi semmilyen ezzel kapcsolatos megkeresést nem kaptunk a rendőrségtől. Egy hete volt testületi ülésünk, de semmi megkeresés nem érkezett még a helyetteshez sem és az önkormányzathoz sem
– mondta lapunknak.Rákérdeztünk arra is, hogy mi áll a szerződés megváltoztatásának hátterében, mivel volt egy szerződéstervezet, azt elfogadta a közgyűlés, de végül egy másik verziót írtak alá. Válasza a következő volt:
Hát ez jogi rész, erre én most még önnek nem tudok válaszolni. Mi a kormányhivataltól kaptunk egy észrevételt, ezt orvosoltuk. Másról én személy szerint nem tudok, és a jegyző sem.
Ezzel pedig azt hittük, hogy egyelőre le is zárul a történet, aztán rövidesen visszahívott bennünket a polgármester és tovább bonyolódott az ügy. Felkereste ugyanis a Körmendi és Szentgotthárdi rendőrkapitányságot is a nyomozás miatt, de azt a választ kapta, hogy ők bizony nem tudnak semmiről.
Nem is érdekel nagyon, mert nekünk nem sok közünk van hozzá. Az Időkép telepített mindent, de az, hogy milyen engedélyek voltak és mit szerettek volna, azt nem nekem kellett bemutatniuk, hanem a hatóságoknak. Tehát nekünk csak hozzájárulásunkat kellett adnunk, nem mi vagyunk a tulajdonosok, mi nem építtettünk, így nem is értem, hogy hogyan keveredik ebbe bele az önkormányzat
– zárta mondandóját Ropos Gábor.