Idegenben is legyőzte a Körmend a Zetét

Az egyik oldalról Dillard, a másikról Radic hiányzott. Az utolsó negyed döntött.

A szokásoknak megfelelően telt ház és kiváló hangulat fogadta a csapatokat az örökrangadón. A hét közepén a körmendiek bár kikaptak az Albától, litván segítséggel mégis továbbjutottak a nemzetközi kupában, így pozitívabb szájízzel várhatták a ZTE elleni összecsapást. A hazaiaknál Ivica Radic betegsége miatt nem léphetett pályára, a zalaiak egyik legjobb játékosának alaposan legyengült a szervezete, így – először a szezonban – a horvát center nélkül volt kénytelen kiállni a kék-fehér csapat.

A horvát center távollétében mindkét csapat át kellett, hogy szervezze stratégiáját. Dillard maradt ki a körmendi keretből, s mivel Radic nem játszhatott, mindkét magas légiósnak bizalmat szavazott Gasper Potocnik.

Ferencz hármasával és tempójával a Körmendnél volt az előny, azonban Kinney hármasa és Vaughn betörése után már a ZTE vezetett. Vaughn elkapta a fonalat, két hármast is berámolt egymás után, így a vendégek voltak kénytelenek időt kérni. Ezután már Halász fogta Vaughnt, a vendégek pedig gyorsan visszajöttek a meccsbe. Fanning hármasával már 16-16 volt az állás, a negyed végén pedig ismét Kinney talált be távolról, s így 21-20-szal ért véget az első negyed. Érdekes módon egyik oldalon sem volt támadólepattanó, a ZTE-nél pedig igen jól működött a Kinney-Vaughn hátvédpáros: 17 pontot szorgoskodtak össze a 21-ből.

A Körmend büntetőkkel haladt előre, a ZTE pedig Benke betörése és Vaughn trojkája révén. Hollins hármasával újra a vendégek jártak előrébb egy egységgel. Ideges volt a hangulat, mindkét csapat sokat hibázott. Benke már harmadik faultjánál járt, ám a meccs egyik legszebb jelenete is az ő nevéhez fűződött: elementáris erővel zsákolta be a labdát. A túloldalon Wright kapta el a fonalat, pontjaival már hárommal vezettek a piros-feketék. Úgy tűnt azonban, hogy döntetlennel ér véget a félidő, amikor érkezett Németh és a sarokból köszönt be. 38-41-es állásnál következett a nagyszünet.

Vaughn már 16-nál járt félidőben és James Kinney is 12-ig jutott, ám nagyon hiányoztak a zalaiaknak Radic pontjai és lepattanói. A körmendiek utóbbi mutatóban 21-17-re vezettek, s cserepadjuk is sokkal jobban muzsikált.

Benke hármasa és Vaughn ziccere után már a Zeténél volt az előny, s Kinney-ék nagyon elkapták a fonalat. Öt percig gólképtelennek bizonyult az MTE, mindkét oldalon kiperdült két, „már bent látott” hármas, majd Kinney egy buzzerrel betalált a 6,75-ösön túlról. Öt perc gólcsend után egy perc alatt hatot is dobott a Körmend: Csorvási jól használta ki, hogy Mikovic már 4 faulttal rendelkezett, majd Hollins egalizált. Csorvási cseréjét követően mind az öt amerikai játékosát bevetette Potocnik mester, ám ezt a felállást a ZTE használta ki jobban, a negyed végére négypontos egerszegi előnyt mutatott az eredményjelző.

A kényszerből szinte végig centert játszó, s emiatt kissé indiszponáltan dobó Szabó talált be távolról, azonban a túloldalon Hollins sem hibázott kintről. Benkét a hárompontos dobás közben faultolták, s a fiatal bedobó mindhárom szabaddobását értékesítette. Az addig epizodista Fanning azonban elkapta a ritmust: előbb hármast dobott, majd közelebbről is betalált, s ezzel hosszú idő után a 35. percben újra vezetett a Körmend. A ZTE kezdett fáradni, érződött, hogy a vasiaknak jóval hosszabb a padja: 10 játékost is pályára küldött Gasper Potocnik. Egyre többet hibáztak a zalaiak, sem Mohácsi, sem Horváth nem fogott ki jó napot. Davis hatalmas zsákolása után már nyolc ponttal vezetett a Körmend, elúszni látszott a hajó a hazaiak számára 3:30-cal a vége előtt. A remekül célzó Vaughn azonban nem így gondolta: ismét betalált kintről, majd így tett Benke is, s máris két pontra olvadt a vendégek előnye. A zalaiak 11-ese az ellentámadásnál kipontozódott, amikor Fanning zsákolását igyekezett megakadályozni. Kinney büntetőivel még sikerült három pontra csökkentenie a hátrányt, ám Halász elegáns ziccere megpecsételte a ZTE sorsát. Hiába szerezte meg 25. pontját is egy betörés után Vaughn, a meccs pontkirálya, a hosszabb kispaddal, s erősebb kerettel rendelkező Körmend nem érdemtelenül vitte el a két pontot Zalából. A zalaiak három légióssal sokáig tartották magukat, ám magyarjaik közül többen is betliztek, s a padról csupán két pont érkezett.

A lefújás után a vendégek még sokáig éltették kedvenceiket, ám a hazai szurkolók is konstatálhatták, hogy kedvenceik mindent megtettek, ezért nagy tapsot kaptak a rendkívül csalódott hazai játákosok is. Gasper Potocnik hangsúlyozta, hogy rendkívül büszke nagyon fáradt csapatára, akik 41. tétmeccsüket vívták a szezonban, ám végig hittek a sikerben. Bencze Tamás elmondta, hogy nagyon sokat tettek azért, hogy az MTE palánk alatti dominanciáján enyhítsenek, ám emiatt kulcsmomentumokban lemaradtak a külső dobásokról a zárónegyedben. Sikerült visszajönniük nyolc pontról is, de a fáradtságból adódó néhány buta hiba a végén megpecsételte sorsukat.

A Paks vereségével a ZTE megkapta az esélyt, hogy saját kezébe vegye a sorsát a márciusi maradék alapszakaszbeli fordulóban, ám ehhez legalább olyan menetelésre lenne szüksége, mint 2017 márciusában.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport